Gondolatok Fábián Tibor Ilyenek voltunk című kötetéről

Tóth Ágnes

Fábián Tibor Ilyenek voltunk című könyve erősen megérintett. A kötetbe foglalt, több irodalmi lapban is közölt tárcanovellák egy kisfiú hiteles élet- és korrajzai egy sötét korszakról, amit falujának nélkülöző kis közösségében él meg, ahol nemcsak a magyar, de a román nemzetiségű ember is egyformán szenved a kommunista diktatúrától, tehát nincs miért irigykedni egymásra.

Fábián Tibor nemcsak lelkész, de jó tollú író is, aki nagyszerűen láttatja és érezteti az eseményeket. A könyvet olvasva az ember újra gyermekké válik, ismét átéli a 80-as évek megpróbáltatásait. Érzi az uzsonnára kapott zsíros kenyér illatát, a szorongást román órák előtt, látja a Tasád patakot, a közúti hidat, a tovarobogó vonatokat, a templomot, az iskolát, az üres vegyesboltot, a gondokkal küzdő embereket, jó szomszédokat, iskolatársakat, a sötétséget, ami beborítja az országot, és amiben csak a tiszta gyermeki lélek fénye világít.

Újraéli az akkor még meglévő négy évszakot a tavasztól a sötétségbe borult karácsonyig, amikor még a hó sem világított eléggé, mégis mindenki hazatalált.

Hazatalált, hiszen otthon volt, a falujában, szűk hazájában, ha más nyelven is beszélt, és amiért román társai néha lebozgorozták, ami verekedésbe torkollt, mégsem végződött haraggal, utána tovább rúgták közösen a labdát. (Közülük már sokan más hazát kerestek maguknak.)

A kisfiúnak az akkori élet természetes, mert beleszületett és nem ismer más életmódot, elfogadja a mindennapokat az élelmiszerjegyekkel, a sorban állásokkal, a határok közé szorultsággal, az iskolai szigorral, az önkéntes munkákkal, az áramszünetek sötétjével és a kényszer-petróleumlámpa bűzével. Titokban érzi, hogy valami nincs rendben, mert ha rendben lenne, nem volna gyomorgörcse a román órák előtt, nem lázadozna és rettegne a tanári fenyítés fizikai formájától, és nem várna órákig esőben-fagyban a menetrendre fittyet hányó, elrozsdásodott, zötyögő buszra.

De a gyermekkor ártatlan. Színesen szárnyal a képzelete. Szabadságot, mozgást, nevetést, felfedezéseket és kalandokat igényel. És ezt még a diktatúra sem tudja meggátolni. Ezért válik fényessé a legsötétebb korban is. És a szépséges gyermekkorban minden évszaknak megvan a maga varázsa. Nyáron fürdés a Tasád patakban, pecázás a híd alatt. Valahogy ez a rész fogott meg a legjobban, talán mert az én gyermekkoromban is volt egy híd, alatta vadon burjánzó zöld növényzettel.

Ott volt az ősz a kerttel és gyümölcsszedéssel, a tél a nagy hóval, a szánkózás örömével. De ott volt a nélkülözés is, ami nem csak a felnőtteket nyomasztotta, hanem a gyerekeket is. S ha már nem volt a boltok polcain csoki, rágógumi, bombon, nem lehetett volna büntethető az sem, ha a lurkók kiállnak a sínek mellé integetni, kunyerálni, várni, hogy a vonatokon suhanó nyugatiak pár csokidarabot és rágógumit dobáljanak ki nekik az ablakon, ami után lehet végre élvezni a jólét édes ízét, lehet a gumit rágni és azon rágódni, hogy a más országban élőknek honnan van ilyen finom édességük és miből telik olyan sokra, hogy egy részét kidobálják a vonatablakon. Lehet rágódni később azon is, hogyan bírtuk ki fizikailag, szellemileg és erkölcsileg a megalázó megpróbáltatásokat. Talán az összetartás, a közösség ereje segített ebben és az olyan nemes, szellemi értékeket közvetítő emberek, mint Urs tanár úr, Tompa Margit tanárnő és a tiszteletes úr, akik meghatározó szerepet játszottak a szerző ifjúkori életében.

Megedzette az írót és sokunkat az a korszak. Talán a villám sem tud már belénk csapni. Meglehet, hogy a rendszerváltás utáni évek akadályait is könnyebben vesszük és már semmilyen hatalom nem fog ki rajtunk, mert ilyenek voltunk, vagyunk, és talán maradunk.

(Fábián Tibor: Ilyenek voltunk. /tárcanovellák/ Erdély.ma Kiadó, 2020, Kolozsvár. Nagyváradon kapható a Garasos híd melletti újságos standnál. Könyvborító: Bogyor Tas-Ottó.)

Borítókép: Fábián Tibor: Ilyenek voltunk című kötetének borítója