2020.09.14. 14:02
Parkokat újítanak fel Réven
Egy három éve elkezdett projekt zajlik jelenleg is Rév településen, ahol a Bihar Megyei Tanács támogatásával több park felújítására kerül sor. Az idén elkezdett munkálatokat Szabó József megyemenedzser, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje ellenőrizte a napokban.

Új parkok létesítése és a régiek felújítása szerepel idén is Rév zöldövezetekkel kapcsolatos településfejlesztési projektjeiben.
Tavaly egy több tízezer lejes költségvetésből, nagyobbrészt a Bihar Megyei Tanács anyagi hozzájárulásának köszönhetően sikerült a falu bejáratánál és az egészségügyi központ mellett lévő két parkot felújítani, idén, augusztus óta pedig a település központi parkjának rendbetétele zajlik, amelyhez természetesen játszótér is tartozik, és amelyet az önkormányzat finanszíroz több mint 2 milliárd lejből. Hasas János, Rév RMDSZ-es alpolgármestere vezette körbe a központi parkban Szabó Józsefet, közölve, hogy itt a felújítási munkálatok várhatóan október elején fejeződnek be.
A már említett három park rendbetétele mellett tervben van ugyanakkor egy negyedik létesítése is a település nemrégiben épült, Vársonkolyos felőli negyedében, ahol sok új ház található fiatal családokkal, és igény van egy játszótérrel is rendelkező park kialakítására.
Borítóképünkön: Szabó József (balról) és Hasas János