Fehér Dezsőné Breitner Janka nyomán – „Az ismeretlen Léda”

Imre Zoltán

V. rész

Az előző rész tartalmából: Dénes Zsófia, Akkor a hársak épp szerettek: „Mélyen sajnálom, hogy a tragikus véget ért asszonyról el kell mondanom, amit közös munkánk során tapasztaltam – Fehérné szellemi színvonala nem volt olyan, hogy Ady belső életének kibontakozását valaha is figyelhette volna. Ady világnézetének kialakulását ő nem foghatta fel, és nem tekinthette át, erre nem voltak adottságai.”

D. Zs. jellemrajza Jankáról sok mindent elárul, nemhiába érezte magát igen kellemetlenül Léda húga, Brüll Berta, de lássuk, mit mond még Zsuka: „Mindezért fontos volt, hogy Fehérné memoárjait lerögzítsük. Ő nem képes erre, tehát én.”

Figyelmes lettem egy újabb, géppel írott egyoldalas levélre, Pál Dénes Tabéry Gézához: „Kedves Tabéry Géza! (…) Dénes Zsukával, akivel valaha egy redakcióban dolgoztam, rég nem beszéltem. Csak azt olvastam róla, hogy a nála lévő Ady – Léda könyvet (nyilván, mert azt Fehér Dezsőné írta) nem hajlandó közrebocsájtani. Ez a hír is az Irodalomtörténet című folyóiratban jelent meg, mint Hegedüs Nándor felszólalására. (…) Még egyszer köszönöm kedves levlapját. Budapest, 1956. május 15. Tisztelő híve: Pál Dénes”

Ezek után úgy tűnik, hogy nemcsak most fogalmazódik meg a kérdés Dénes Zsófia Akkor a hársak épp szerettek című kötete plágium jellegének körülményeiről, hanem már a megjelenésének éveiben foglalkoztak vele.

A további fejleményekről, feltárásaim formává alakításának lencséin keresztül, a hamarosan megjelenő könyvemben olvashatnak.

Janka történetében több, számunkra ismeretlen nevet olvashatunk. Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjuk, ismernünk kell a benne foglalt szereplőket, sőt ha lehet, élettörténetüket, pályafutásukat, életkörülményeiket. A történetet olvasva, rögtön szembetűnik egy O. P. monogram. Tudjuk, ki volt O. P., Dénes Zsófia már nevén szólítja a szereplőt, Ordódy Pálról van szó, akihez Brüll Adél komoly szándékkal közeledve, bízott a házasságkötés létrejöttében. Nem lett belőle házasság, hogy miért? Két oka lehetett, de ennek a történetnek felderítését az Olvasókra bízom!

Brüll Berta nem említi, sőt nem is tudott Léda Ordódyval való házassági szándékáról, ő egy másik katonatisztről tudott, Schey főhadnagyról, de ezt a család ellenezte. A nagymama minden tisztet üresnek, léhának, pazarlónak tartott – szóval megvolt a véleménye róluk. Mint tudjuk, Ady sem kedvelte a tiszteket, katonákat, párbajellenes volt, és ennek olykor hangot is adott.

A Kőszeg és Vidéke napilap 1937. szeptember 19-én számol be Schey Pál, akkor már alezredes haláláról.

Visszatérnék Ordódy Pál életéhez. Érdemes végigkísérni pályafutásának epizódjait. Katonai nyilvántartási lapja szerint Regensburgban született 1869-ben, de illetőségi helye Nyitra, Magyarország. Huszonegy éves, mikor a budapesti Ludovika katonai akadémiára kerül, és fél évre rá mint hadapródot áthelyezik Nagyváradra. A fiatal katonatiszt elvarázsolja Adélt, bensőséges szerelmi viszony alakul ki kettejük között. 1896-ban már a házasságkötés gondolata fogalmazódott meg, mikor ismeretlen okok miatt sorsuk eltérő fordulatot vett. Városunkban 1892-ben, négy évvel a szakítás előtt, Ordódy Pál hadnagyi rangot nyert, 1896-ban főhadnaggyá léptették elő. A következő négy évben már Gyöngyösön és Miskolcon állomásozott mint kapitány. Minden ok nélkül, negyvenötödik életévében (1913-ban) nyugdíjaztatását kéri. Unokahúga szerint szabadabb életre vágyott, festőművészként látta jövőjét. 1914-ben, a „Nagy Háború” kitörésekor behívják, de amint a háborúnak vége lett, vágyát nem adva fel, Münchenbe siet, és beleveti magát festőművészeti tanulmányaiba. Itt érdemes megállnom egy pillanatra, mivel a müncheni iskola volt Európa egyik legfontosabb művészeti központja. Itt tanult Pogány Margit (a később világhírű román szobrászművész, Brâncuși múzsája), sőt maga Brâncuși is, Ady Itókája, Otilia Marchiș, Benczúr Gyula, Szinyei, Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly és még sorolhatnám. A közel 350.000 lakosú városban közel 3000 festő, szobrász élt és alkotott.

Ordódy Pál a müncheni Glasplast kiállításain is részt vesz. Portrékat, életképeket fest, a Gitározó nő és a Sárga ruhás nő című képei feltűnést keltenek. Sajnos 1929-ben súlyos mellhártyagyulladást kap és 1930-ban, hatvannegyedik életévében örökre eltávozik az élők sorából.

Unokahúga szerint egy ízben házasságot is kötött, de boldogtalan volt, majd három hónap házasság után elváltak. Érdekes, talán a véletlennek is mondható, de ezt az asszonyt is Adélnak hívták, teljes nevén Adele Wolf.

Most pedig olvassuk Janka történetének folytatását:

„Erről a nagyleánnyá serdült Adélről beszélték, hogy jóformán nincs barátnője, mert nem szereti a lányokat (irigynek, rosszindulatúaknak tartja őket saját szempontjából), ellenben anyját az elnyomatás és versengés ellenére is rajongó csodálattal veszi körül. Boldogtalan, mert elnyomottnak érzi magát, holott független, szabadságszerető, sőt zsarnoki egyéniség – ezért óhajtana máris elkerülni hazulról, de anyjához mégis mély gyermeki gyöngédség fűzi. Anyja hasonlóan érez vele – mondták egyesek – szereti benne az erős egyéniséget, lénye színes, érdekes oldalát, vadságát és meleg szívét, de nem tűri, hogy föléje kerekedjék. Adél – tartotta akkoriban a városi fáma – annyit lovagolt gyermek és serdülő korában rokonai birtokán, hogy legnagyobb passziója maradt, ha lóra ülhet. De mivel anyja Váradon ezt nem engedte meg, tehát el-elszökik, ha teheti, a tiszti lovardába, ahova egyébként hölgyek épp úgy jártak, mint Pesten a Nemzeti lovardába. Egyébként tudták Váradon több éven át, lovagja, vőlegényjelöltje, a hetes huszárok egyik legdaliásabb tagja, O. P. főhadnagy volt. Az akkori bálozó ifjú hölgyek, ma ősz hajú dámák, még jól emlékeznek rá, elragadóan kedves Don Juannak és nők kedvencének írják le, aki úgynevezett »sármőr« volt – a bálok legjobb táncosa – amennyire fiúsan szenvedélyes, szinte darabos, keveset táncoló és komoly alaphangú volt Adél már akkor is. Adél a született tragika…

Kis epizódja O. V. (Ordódy Vili) udvarlásának, hogy egy alkalommal mégis annyira észrevette egy váradi fiatalasszony, Mihelfy Pálné szőke mosolygós szépségét, hogy valamelyik nagy bál előtt fehér jácint csokrot küldött neki, mondván: ő maga is fehér jácint. Ez a hölgy – egyébként Adél távoli rokona – örömmel tűzte ki a szép huszárfőhadnagy csokrát fekete báli ruhájára, a váll alatt, ahogy az akkor divat volt. Adél, amint belépett a báli terembe, villogó szemmel nézte végig a jácintos Mihelfynét és azontúl mindhalálig haragot tartott vele. Ennyire megmutatkozott már akkor, a fiatal leányban a későbbi asszony nehéz természete.

A fiatalok közötti szerelem tehát, minden tünete szerint nagy volt és Adél minden társasági összejövetelen nyugodtan engedte, lássák, hogy O. az ő hódolója s minden előrelátás szerint a jövendőbelije. Mert az bizonyos: ő maga rendületlenül hitte, hogy ez a vonzalom nem végződhet másként, minthogy feleségül megy a huszártiszthez.

Páratlan gazdagságú kelengyéje készült ebben az időben, mégpedig Budapest és Bécs első divatszalonjaiban. Még a zsebkendőit is valódi brüsszeli csipkével keretezték. A kelengyét egyébként a gazdag Brüll nagymama, Mihelffy leány – maga is érdekes tetterős egyéniség – varratta kedvenc unokájának.

Ekkor avatkozott bele a sors kegyetlen módon az eddig meglehetősen egy síkon futó kiváltságos leányéletbe. Adél apja az évek során készpénzével mindig játszott a tőzsdén. Ez akkoriban eléggé járványszerű volt. A szerencse eleinte kedvezett neki, azután tőrbe csalta. Ráfizette csaknem mindenét. A házát, a malmát, gyárát és leánya hozományát.

A városa még nem tudta, hogy Brüll Samu tönkrement. A család végső lehetőségig őrizte a decorumot. De a huszártiszt szíve épp ezekben az időkben már elfordult Adéltől. Túlélte a nagy szerelmet és meggondolta a dolgot. Talán az is közrejátszott meggondolásában, hogy tudomására jutott, a szép leánynak nincs többé meg a kauciója. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent a tiszti életben, hát még azokban az időkben. Egy hetes huszárnál annak mindenféle reprezentáló kötelezettségével és életiramával. A tervezett házasság sorsát, lehet, ez a hiány pecsételte meg. A vőlegényjelölt áthelyeztette magát.

Ez a két csapás – talán csak egy – szíven találta a gőgös Adélt. Valami akkor eltört benne. Meghasadt, legbelül. Megváltoztatta egész életét és felfogását, s a maga módján hadat üzent családja és addigi társasága minden formaságának. Forradalom tört ki ekkor leányéletében sok minden ellen, akit eddig gyűlölt, de sok minden ellen is, amit eleddig szeretett. Ezt a sajátos női forradalmát, hogy túltegye magát sok minden formaságon, ahogy bizonyos megkötöttségével szemben magatartása szabad legyen, ezt ezentúl – talán dacból is – végighordozta életén.

Amikor én megismerkedtem vele 1895 őszén vagy telén, akkor még körülrajongott és szerencsés sorsától mindent elváró felnőtt leány volt: huszonnégy éves.

Úgy történt, hogy barátnőm, Berta, akkor első ízben hívott magukhoz uzsonnára. Akkor még nem laktak abban a házban, amelybe később került a család, amelyet fényképezni szoktak, amelybe Adél vissza-visszajárt Párisból. Az a közismert ház Cecil néni bátyjáé, Stern Márton földbirtokosé volt, aki bécsi születésű lányt vett el, idővel eladta bihari földjeit, felköltözött Bécsbe és váradi házát nővérének engedte át (talán nem érdektelen, ha feljegyzem, ez a nagy igénynek megfelelő, kúria szerű földszintes villa terjedelmes szép kertjével, mely teraszokban húzódik fel a Horthy Miklós út kertnegyedében, a Schlauch parkkal szemben, a szőlődombok alatt futó vasúti töltésig, már néhány év óta vendéglő. Alkoholmentes étterem. Az egykori családi élet egyetlen nyoma maradt meg benne, a finom mívű monumentális Zsolnay cserépkályhák, oly szépek, amilyenek ma már ritkaságok közé tartoznak).

1895-ben Adélék szintén saját házban, de a város szívében a Szigligeti Színház mögötti útvonalon, a mai Szilágyi Dezső utca 11. szám alatt laktak, azt azonban akkor, egyetlen emeletes épületéről az Orsolyák zárdájától, Apáca utcának nevezték.

Földszintes házban volt az ő nyolc szobás lakásuk. (Akkoriban csak kevés emeletes háza volt még Váradnak.) A ház udvarát elöl diszkretté parkírozták, hátul gyümölcsösnek hagyták meg. A ház központjában olyan jellegű nagy szoba feküdt, amilyet ma előcsarnoknak, hallanak neveznek, erre nyíltak a különböző szobák, például egy nagy szalon, mely Adél rendelkezésére állt s egy kis szalon, hol a két fiatalabb leány láthatta magánál barátnőit. Adélnak a ház valamelyik részében külön hálószobája volt, Bertának és Margitnak közös.

Ketten voltunk aznap vendégek Bertánál rajtam kívül. (…) Eleinte senki mást nem láttunk a háziak közül, de uzsonna után, melyet a nagy háztartások módjára egyenruhás fehér kesztyűs inas és bóbitás szobalány szolgált fel – egyszerre csak belépett hozzánk Adél. Emlékszem, mert szinte izgalmas percem volt az ő belépése, fekete selyemruha volt rajta, kis szív alakú kivágással, afféle délutáni toalett, mintha társaságba készülne. Pedig nem készült aznap sehova, csak amint idővel megtudtam, ők anya és leánya, minden délután úgy öltöztek át otthonukban, ahogy azt az ember, különösen régente a kastélyéletben és nagyobb fürdőhelyek, szállodák világában szokta.

Leült közénk, igen szeretetreméltó volt, azt mondta, engem már jól ismer »Bubi« elbeszéléséből. Örül, hogy húgával összebarátkoztunk és reméli, ezután gyakrabban fogjuk egymást látni. Bevallom, elragadtatással hallgattam, olyan szép volt aznap is és olyan mély, dallamos, kellemes a hangja. Ennyire szép hangot sohasem hallottam. Későbbi hangján sokat rontott a nikotin, a nikotin okozta gégehurutok. De akkor ezen még innen volt.

Vagy tíz percig tartózkodott szobánkban, azután felkelt és elköszönt. Udvariasan és kissé szertartásokra emlékeztetően, nem úgy, mint amikor fiatal leányok között pár percre megfordul a nagylány. Sokkal inkább úgy, mint inkognitóban egy hercegnő.

Én ettől a naptól eléggé gyakran jártam, Berta hívására házukba, de Adéllal jó sokáig nem találkoztam. Neki, természetesen, délutánonként más-más időtöltései voltak, s a háztól úgyis elmehetett, hogy anyja azért otthon maradt, hiszen mindenüvé nevelőnő kísérte. Mert abban az időben még az Adél korában lévő fiatal leányoknak sem »illett« egyedül járniuk, kelniök utcán és nyilvánosan, ha egyszer olyan társasági rétegbe tartoztak, mint Adélék.

Körülbelül két évig tarthatott még Adélnak ez a teljes nagyvilági élete és egyben kapcsolata a fiatal huszárfőhadnaggyal. Azután jött a tönkremenés és a vőlegény áthelyezése, Adél életében pedig a teljes elváltozás.”

(Befejező része következik.)