2021.03.31. 08:10
Megújul a Templom tér
Lassan kezd körvonalazódni a nagyváradi Templom (Tineretului) tér új arculata, ahol május végéig kell befejezni a felújítási munkálatokat. A polgármesteri hivatal közleménye arról tájékoztat, hogy felszedték a téren a régi aszfaltburkolatot, feltörték a betont a Kolozsvári út felőli részen, elvégezték a szükséges ásási munkálatokat a tér három oldalán, és két oldalon már a szegélyköveket is lehelyezték. A továbbiakban leaszfaltozzák a közutat, a járdákat és a sétányokat, 19 parkolóhelyet alakítanak ki a Kolozsvári út mentén, a tér nyugati oldalán pedig további tíz autónak lesz hely. A Kolozsvári út és a tulajdonképpeni Templom tér közötti sávban zöldövezetet alakítanak ki, ide több fát ültetnek majd el. Ugyanakkor a római katolikus templom melletti zöldövezetet is megújítják, ide fákat, cserjéket és élősövényt ültetnek, a templom elé pedig egy tűlevelű fát, amit karácsony alkalmából fel lehet majd díszíteni. A területen egyébként 2862 négyzetméternyi zöldövezet és 1485 négyzetméternyi gyalogos övezet lesz, 342 négyzetméteren terül el a játszótér és a kondigépek is itt kapnak helyet. A téren padokat, szemétkukákat helyeznek ki, illetve lesz egy ivókút is. A kivitelezők a Trebor Drum Construct és a Proconsolutions cégek, a beruházás költségvetése 2,5 millió lej áfa nélkül.