Költségvetés

2021.10.07. 13:00

Módosították a hitelfelvételi szerződést

A nagyváradi nagypiac építése még várat magára, ezért az erre a beruházásra felvett hitel összegét is a Gojdu téri és a nagypiac előtt közúti aluljárók építésére fordítja majd az önkormányzat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

A nagyváradi önkormányzat a tavaly 72.050.000 lej hitelt vett fel két helyi beruházás finanszírozására: az egykori 5. számú kórház irodaházzá való átalakítására és a nagypiac átépítésére. Eduard Florea, a váradi polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságának a vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy miután a nagypiac leégett, és újra kell engedélyeztetni a beruházást, mely folyamat a közeljövőben nem fog lezárulni, ezért döntöttek úgy, hogy ehelyett az elképzelés helyett két másik beruházást fognak finanszírozni a 72 millió lejes hitelből.

A Nagyváradi Helyi Tanács szeptember 30-iki ülésén egyhangúlag megszavazott határozat értelmében ebből a hitelkeretből 63 millió lejt a nagypiac és a Gojdu tér előtt építendő közúti aluljárók kivitelezésének a finanszírozására fordítanak majd, mert azok építése hamarosan megkezdődik. A két szakaszban megvalósuló beruházás összköltségvetése egyébként több mint 201 millió lej. A 72 millió lejes hitelből fennmaradó 8,7 millió lejt pedig az említett épületfelújításra fordítják, ez utóbbi beruházás összköltségvetése 16,7 millió lej.

Költségvetés-módosítás

A Nagyváradi Helyi Tanács szeptember 30-iki ülésén módosította a város költségvetését is. Erre legfőképpen azért volt szükség, mondta Eduard Florea gazdasági igazgató, mert a tanintézmények működtetésére a városnak leosztott pénzekből megmaradt mintegy 24 millió lejes összeg. A költségvetés-módosítás során ebből a pénzből különítettek el 9 millió lejt, ami az Air Oradea légitársaság törzstőkéjének a városra eső részét képezi, a többi pénzt pedig egy tartalékalapba helyezték. Eduard Florea elmondta, hogy az önkormányzat mostanában írja alá a kiegészítő szerződéseket a város által elrendelt munkálatokat végző építkezési vállalkozásokkal, ugyanis az áremelkedések miatt megnőttek a kivitelezési költségek. Az önkormányzat a jelenleg futó építkezések megnövekedett költségeit az említett tartalékalapból fogja fedezni, magyarázta Florea. A költségvetés-módosítást egyhangúlag megszavazta a helyi tanács.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában