2021.12.20. 08:16
Az Erdélyi Magyar Néppárt új margittai irodájának fontos küldetése a kedvezményes honosítás
Rendhagyó módon idén nem Nagyvárad adott helyet a Néppárt immár hagyományos évzáró rendezvényének, hanem ezúttal a Berettyó-parti kisvárosban, Margittán gyűltek össze a párt Bihar megyei szervezetének vezetői, tisztségviselői, önkormányzati képviselői. Ennek oka egy örömteli esemény volt, hiszen az évzáró rendezvény előtt irodaavatóra került sor. Megnyitotta kapuit ugyanis az Erdélyi Magyar Néppárt margittai irodája, mely a szervezeti feladatok ellátása mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal való együttműködés jegyében a párt és a civil szervezet kedvezményes honosítási munkájának kistérségi központja is lesz, így a jövőben a kisváros és a térség lakóit fogja szolgálni minden magyar állampolgársággal kapcsolatos kérdésben. Az iroda címe: Köztársaság (Republicii) utca 1., közvetlenül a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség helyi kirendeltségével és a Földhivatallal egy épületben, illetve fontos tudni, hogy az első ügyfeleket január 3-ától várják. A felújított iroda ünnepélyes megnyitóján jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, Zatykó Gyula, a párt országos alelnöke, valamint Habinyák István, a párt Bihar megyei elnöke is. Az irodában megjelent meghívottak előtt tartott rövid beszédében Csomortányi István rámutatott az iroda megnyitásának jelentőségére Margitta és a környék magyar lakói számára. Mint ahogy a pártelnök fogalmazott, számtalan megoldandó feladat áll a helyiek előtt a megfogyatkozott margittai magyar közösség önkormányzati pozícióinak megtartása terén, hiszen a margittaiak sokkal többet és jobbat érdemelnek, mint ahogyan most áll a magyarság ügye a Berettyó-parti városban. Fontos részlet, hogy a Néppárt a legutóbbi helyi választáson Margittán nem állított jelölteket, és semmilyen irányba nem folytatott kampányt, így a magyar polgármesterjelölt bukásáért – habár egyesek szerették volna – nem hibáztatható a nemzeti oldal. Ahogyan Nagyvárad és Bihar megye esetében már világos, Margitta kapcsán is egyre inkább az körvonalazódik, hogy a korábbi politikai tévedések és mulasztások miatt kialakult viszonyok leginkább a Néppárt számára teszik lehetővé, hogy a következő helyi választások után biztosítsa a magyarság önkormányzati döntéshozói jelenlétét.
Ezt követte az iroda jelképes megnyitása, a magyar nemzeti színű szalag átvágásával, majd a továbbiakban a résztvevők átvonultak a városi művelődési házba, ahol sor került a szorosan vett évzáró találkozóra. Ennek részleteire a későbbiekben térünk ki.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete