Fesztivál

2022.04.22. 13:38

Villámcsődülettel vette kezdetét az EHTET

Látványos főtéri villámcsődülettel vette kezdetét Nagyváradon csütörtök délután az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek XVI. Találkozója, amelynek házigazdája az idén húszéves Nagyvárad Táncegyüttes.

Villámcsődülettel vette kezdetét az EHTET

Fotó:

 

Nagyvárad négy napig ismét a néptánc fővárosa lett, ezt a megnevezést hivatott megerősíteni az a villámcsődület is, amellyel a város főterén, a Szent László téren nyitották meg az április 21 – 14 között zajló versenyfesztivált a résztvevő társulatok.

Fotók: Alexandru Nițescu

Aki lemaradt volna a közönségcsalogató előadásról, illetve az eddigi előadásokról (Boldog békeidők – Nagyvárad Táncegyüttes, Tóték – Bekecs Néptáncszínház, Ábel – Maros Művészegyüttes), még részese lehet a (nép)táncelőadás nyújtotta élménynek, a fesztivál második napjának délutánján, azaz ma 18 órától ugyanis a Nagyvárad Táncegyüttes kortárstánc-előadása, az Antigoné látható a nagyváradi Filharmónia Enescu-Bartók termében, amit 20 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című folklórelőadása követ.

A fesztivál harmadik napján, április 23-án, 11 órától az Udvarhely Néptáncműhely gyermekeknek szóló néptáncszínházi előadását, a Világszép nádszálkisasszonyt tekinthetik meg az érdeklődő családok, este 20 órától pedig a Háromszék Táncegyüttes tér vissza Nagyváradra az Átöltözés című produkcióval.

A fesztivál záróestjén, április 24-én, vasárnap, 19 órától a hat táncegyüttes közös gálaelőadás keretében lép színpadra.

A fesztivál támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Táncművészek Szövetsége, Bihar Megyei Tanács, Partner Drinks Kft., Continental Hotel.

A XVI. EHTET előadásairól és kiegészítő programjairól részletesebben az ehtet2022.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak az érdeklődők. A fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro weboldalon. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában