A mártírokra emlékeztek Nagyvárad-Velencén

Pap István

Az 1956-os magyarországi forradalmat követő koncepciós perben elítélt 31 fős érmihályfalvi csoport tagjaira emlékeztek október 2-án, vasárnap a váradvelencei református templomban A tíz órakor kezdődött istentiszteleten Visky István református lelkipásztor szolgált a következő igerészre építve fel beszédét: „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” Hangsúlyozta, hogy szabadságuktól megfosztott emberekre emlékezünk, és az élet elvesztése után a szabadság elvesztése a legborzalmasabb az ember számára, ezért is akarja a gonosz a szabadságunkat és az életünket megkaparintani.

Beszédében párhuzamot vont a világ és az Isten által kínált szabadság között. Előbbi szerint szabadnak lenni azt jelenti, hogy azt teszünk, amit akarunk, hogy nem áll senki az utunkba, csakhogy ez a többi embert az életünkből kizáró életvitel nem szabadság, hanem magány. Ezzel szemben az Úr az Édenkertben két dolgot mond az embernek: egyrészt azt, hogy nem jó az embernek egyedül. A magány csak a szabadság illúzióját adja, mert az igazi szabadság közösséget jelent. „Krisztus közössége a szabadság” – fogalmazott a lelkipásztor. Majd azzal folytatta, hogy minden diktatúra fél a közösségtől, a romániai kommunista diktatúra is tiltotta a gyülekezés szabadságát, mert mindahányszor az emberek elkezdenek összegyűlni, az gyanús jel a diktatúra számára. Az Édenkertben Istentől kapott másik üzenet az volt, hogy ne együnk a fáról, vagyis az Úr annak a szabadságát kínálja nekünk, hogy ne cselekedjük a rosszat. A lelki szabadság az, amikor nem tesszük meg azt, ami nem jó, amikor senki semmilyen módon nem tud rákényszeríteni arra, hogy a gonoszat cselekedjük, hogy megtagadjuk közösségünket, Istenünket. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy a politikai, világi szabadságot kivívhatja az ember magának, de a lelki szabadságot nem lehet kivívni, ezt Krisztustól kapjuk. Kiemelte, hogy az érmihályfalvi hősök is ilyen szabad emberek voltak, akiket sem ideológia, sem párt, sem koncepciós per, sem halálos ítélet nem tudott eltántorítani közösségüktől és Istentől. 

Mártírok

Az istentisztelet után Szabó József, az RMDSZ nagyváradi elnöke ismertette röviden az érmihályfalvi csoport tragikus történetét. Elmondta, hogy az 1956-os magyarországi forradalommal sokan szimpatizáltak Erdélyben és Partiumban is, kifejezték szolidaritásukat a forradalmárokkal, és különböző szervezeteket is alapítottak. Romániában 1958–61 között több száz személyt, főként diákokat hurcoltak meg ezekkel a szervezetekkel összefüggésben.

Érmihályfalván két fiatal, Reisz Ferenc és Bircze János titokban kommunistaellenes röplapokat készített, és azokat ismerőseik között terjesztette. Az ügyet a Securitate nagyon hamar felgöngyölítette, a fiatalokat letartóztatták. A koncepciós pert a váradvelencei református templom közelében lévő ingatlanban tartották meg, a bíróság államellenes összeesküvésnek minősítette a cselekedeteket. Az érmihályfalviak perében 1958 szeptemberében hoztak ítéletet: három személyt halálra, kilencet életfogytiglanra, a többieket 5–25 év közötti kényszermunkára ítélték. A három halálra ítélt személy dr. Hollós István tanár, valamint Balaskó Vilmos és Sass Kálmán református lelkészek voltak. Őket az ítélet meghozatala után Szamosújvárra szállították. Itt Balaskó Viloms ítéletét kegyelemből életfogytiglani kényszermunkára változtatták, a másik két elítéltet 1958. december 2-án kivégezték, majd ismeretlen helyre temették őket. A többi elítéltet – köztük Számadó Ernő költőt – az ország különböző börtöneibe hurcolták, és csak 1964-ben, nyugati nyomásra függesztették fel börtönbüntetésüket. 

Koszorúzás nélkül

A politikus felidézte, hogy az RMDSZ és a történelmi egyházak évek óta megemlékeznek az érmihályfalvi hősökről, mert mint Szabó József fogalmazott: „Megemlékezni az áldozatokról kötelességünk, nekik emléket állítani mindenkori feladatunk.” A mai háborús időket figyelembe véve Szabó József szerint különösen fontos, hogy az elnyomó rendszerek sajátos gondolatait megértsük: „A gonosz ma is uralkodni akar azon, amin sosem volt képes: a gondolat szabadságán, a testvériség kötelékén, a szülőföldhöz való ragaszkodás pótolhatatlan erején”. A korábbi években szokás volt, hogy megkoszorúzták az érmihályfalvi hősök emléktábláját, amely a váradvelencei kultúrházban volt elhelyezve, csakhogy az ingatlan felújításakor az emléktábla lekerült a falról, és a munkálatok befejezése után sem került vissza. Az épület jelenleg a Bihar Megyei Tanács használatában van, és ha most nem is, de legkésőbb akkor fog visszakerülni az épületre, amikor annak használati joga visszaszáll a római katolikus egyházra, mondta Visky István, aki felajánlotta, hogy addig is az emléktáblát helyezzék el a református templom harangtornyának a falára. Az istentisztelet és a megemlékezés így koszorúzás nélkül, a Himnusz eléneklésével, majd szeretetvendégséggel zárult.