Harmincöt év után újra együtt kamarazenéltek

Tóth Gábor

Az ünnepi hangulatú zenei eseményt nagy érdeklődés övezte, izgatott várakozás előzte meg. Bevezetőben Mátyás Attila házigazda evangélikus lelkész köszöntötte a közönséget, majd a szervező Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport részéről Fórián Andrea szólt néhány szót. A koncert során kettesével a műveket-szerzőket is ismertették a Sola Fide részéről, két nyelven is, de igényes nyomtatott műsorlap is készült.

Thurzó Sándor József és Oszaczky-Andrássy Katalin – írjuk őket ezúttal partitúra szerinti sorrendben is – 35 esztendőnyi kihagyás után zenélt újra együtt. A régebb Finnországban letelepedett zongoraművésznő jó három évtized után a közelmúltban költözött haza Nagyváradra. A két művész a korábbi évtizedek számos közös koncertje nyomán zeneileg tehát újra egymásra talált. Találó is volt mindehhez a műsorválasztás, hiszen a művek alaphangulatán végigvonult egyfajta elmélázó nosztalgia, belső és külső, fizikai és lelki távolságról, az aktuális helyünkről való folytonos el- és visszavágyódásról – mindez 19., 20. századi, kortárs, német, angol, francia, finn, román, magyar alkotói ízekben. Ezt a melankolikus kisugárzást csak a brazil temperamentummal fűszerezett záró szám oldotta fel, Kodály egyik biciniumának (Sej, filipa táncom) Sérgio Kuhlman-féle feldolgozása, amit egyébként ráadásként újra is játszott a kettős, válaszul a hosszas, lelkes tapsra. A koncert billentyűs szólamához sajnos csak egy digitális zongoraklaviatúra állt rendelkezésre, bár amit ezen árnyalni lehetett, azt Oszaczky-Andrássy Katalin maximális hozzáértéssel előhívta.

A program megválasztásában egyébként nemcsak a címben is említett évfordulókra figyeltek (némely esetben nem feltétlenül kerekre, hanem pl. 10-es vagy 5-ös szorzójúra), de kifejezetten váradi kötődésű zeneszerzőkre is gondoltak, ami külön tiszteletre méltó. A váradi székesegyház egykori karnagya, Beleznay Antal (1857–1915) darabja, Üdvözlégy Mária (op. 17) nyitotta a sort (Thurzó S. J. brácsa-zongora átiratában). Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) Heine-versre írott Auf Flügeln des Gesanges c. op. 34, no. 2-es dala következett szintén brácsás letétben. A váradi születésű, de városunkban voltaképp csak iskolás éveit töltött Halmos László (1909–1997) egy 1972-ben kifejezetten Thurzó Sándor Józsefnek dedikált darabja, a Monológ szóló brácsára jött ezután, majd Jules Massenet (1842–1912) Elégiája (op. 10, no. 5) – eredetileg ennek is létezik szövege (Louis Gallet), de most Vagyim Boriszovkszij duóváltozatában szólt. A tíz esztendeje elhunyt, számtalan színpadi zenét (színház, bábszínház) komponált váradi Dankó János (1938–2012) késeibb alkotói időszakának kamaraterméséből szólt a szólóbrácsás Largo (szintén Thurzónak dedikált mű), mellyel az alkotó kicsit Bach hegedű szólószonátáinak érzésvilágába is betekintett, ugyanakkor az önmagát kísérő brácsa eredeti harmóniatöltő és ellenpontozó ritmus-funkcionalitására is utalt. Zongorán finn alkotó, Heino Kaski (1885–1957) miniatúrája, az Yö meren rannalla, op. 34, no. 1 (Éj a tengerparton) következett, enyhén Chopin-noktürn hangulatot idézve. Edward Elgar (1857–1934) Salut d'amour c. lírai vallomásának brácsás átiratára újra felállt a duett, majd ismét dal jött szöveg nélkül, Claude Debussy (1862–1918) Beau soir – eredetileg Paul Bourget versére, itt Milton Katims (brácsás, karmester, a Seattle-i Szimfonikusok egykori zeneigazgatója) letétjében. A finnek legnagyobb zeneszerzője, Jean Sibelius (1865–1957) egyik szólózongorás Impromptu-je (op. 5, no. 6) után egy megérintő történet muzsikája következett, hazai tájakról, Ludovic Feldman (1893–1987) Esti dala (Cântec de seară) – a második világháborúból hazatérő katona újra találkozik menyasszonyával. Ez egyben kompozíciós szempontból is az est egyik legértékesebb momentuma volt. De szintén átiratról beszélünk, aminek szerzői ajánlása ismét Thurzónak szólt, ezúttal a nyolcvanas évekből. Az ajánlások sora a ráadás brazil szerzőjével, egy szellemes Kodály-továbbgondolóval egészült ki. Thurzó Sándor Józsefet, aki sokat utazott, zenélt, tanított Brazíliában, egy ottani kolléga, Sérgio Kuhlmann lepte meg 2002-ben a most hallott Kodály-átirattal, valójában a fentebb már említett Sej, filipa táncom dallamára variációs formában írott, hangulatfokozásos ívben felépített, igazán jó kedélyű művel. Vidám, életteli volt tehát az újra egymásra találás végszava.