A hit a keresztény ember igaz szemlélete

Pap István

Krisztus feltámadásának ünnepén, vasárnap délelőtt szép számban jelentek meg a hívek a nagyvárad-olaszi református templomban is. A tíz órakor kezdődött istentiszteleten Dénes István Lukács lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét, János evangéliuma huszadik részének első tíz sorára alapozva beszédét. Ez az a rész, amelyben az evangelista leírja, hogyan reagáltak a tanítványok akkor, amikor meglátták, hogy üres a sírbolt, amelybe Krisztus testét helyezték. A történetnek három szereplője van, akik három különböző szemléletet testesítenek meg. Mária Magdolna amikor meglátta, hogy a sír szájától el van mozdítva a súlyos kő, azt mondta a tanítványoknak, hogy biztosan a római katonák vitték el Krisztus testét. Mária Magdolnának „ez a saját gondolata, így képzelte ő. Mi is így látunk a mindennapokban, az ember sokszor hozzáteszi a saját gondolatát ahhoz, amit látott” – fogalmazott a lelkipásztor, kifejtve, hogy ez a felszínes szemléletmód eredményezi a pletykákat is. A másik szereplő Péter, akinek teoretikus látása van. Ő ésszel próbálja felfogni azt, amit csak a hittel lehet megérteni és elfogadni. „Péter leragad a kereteknél, a kellékeknél, melyek tanulságosak, de nem a lényeget mondják el, nem ebből lesz a hit” – mondta Dénes István Lukács. A harmadik szereplő a leírt történetben maga az evangelista, János, aki lát és hisz. Ő is bement az üres sírboltba és „többet látott, mint ami a szeme előtt volt. Lehullott a lepel, és meglátta a lényeget, meglátta a feltámadás csodáját és elkezdett hinni. Ez az a hitbeli látás, melyet ezen az ünnepen az Urunk elé kell hoznunk” – hirdette a lelkipásztor. Kiemelte továbbá, hogy mindhárman ugyanazt látták – hogy üres a sír –, mégis mindhárman másképpen jöttek el onnan, és csak egyikük kezdett el hinni, akinek eszébe jutott az Írás.

Az igehirdető kifejezte reményét, hogy amint azt János tette, úgy minden hívő kinyitja lelkét, szívét az Úr igéje előtt. Majd elmondta, hogy a közösség is ki van emelve az igerészben, mert mint fogalmazott, kell az egyéni szemlélődés, az egyéni látás, de az igazi ünnep a közösségben tud kibontakozni. „Ez az ünnep azért van, hogy ne csak a láthatót nézzük, ami körülöttünk van, hanem lássuk meg azt, hogy a Mindenható a kezében tartja a világot, és Krisztus által az utolsó ellenséget, a halált is legyőzte, és nekünk örök életünk van.”

Fény az éjszakában

Az úrasztali beszédet Nacsádiné Csuka Melinda lelkipásztor mondta el. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus utolsó vacsorája idején éjszaka volt. A bűn is az éj sötétje alatt fogant meg Júdásban, és Péter is éjszaka tagadta meg háromszor Krisztust. „Az az éjszaka az árulásnak, a tagadásnak, a hűtlenségnek volt az éjszakája” – fogalmazott, felhívva a figyelmet arra, hogy a ma embere is sokszor jár a bűn éjszakájában. „Az árulás éjszakájának sötétjében járunk mi is most is, amikor azt tesszük, amit Júdás, vagy azt tesszük, amit Péter. Jézus a mi árulásunk éjszakáján az életét adta értünk. Akkor is szerette a tagadókat, a hűtleneket, a csalókat és a gyávákat. Az Úrasztala ennek a soha el nem fogyó szeretetnek az asztala. Jézus nem kárhoztatja az árulás éjszakájának a foglyait, szereti őket. Azért halt meg nagypénteken a kereszten, hogy egyikünkben se legyen soha többé ilyen éjszaka” – hirdette, mielőtt kiszolgáltatta az úrvacsora sákramentumát.