PNRR

2023.06.26. 15:34

Támogatás a duális kampusznak

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ciucur Losonczi Antonius

Sikerrel pályázott a Bihar Megyei Tanács az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében a nagyváradi Ceyrat utcai duális oktatási központ kivitelezésére, sőt, a projekt a maximális pontszámot kapta nemcsak az észak-nyugati régióban, hanem egész Romániában. A rivális pályázók június 26-ig fellebbezhettek az eredmény ellen, tudatta közleményében az önkormányzat sajtószolgálata. A beruházás értéke több mint 29 millió euró, melyből 19,7 millió a PNRR-ből elfogadott keretösszeg, míg a megyei tanács önrésze 9,6 millió euró. Még néhány utolsó munkálat van hátra, illetve a szükséges eszközbeszerzések.

Mint korábban többször is beszámoltunk róla, a kampusz lehetőséget kínál a Bihar megyei diákoknak, hogy korszerű körülmények közt piacképes szakmát tanuljanak, a cégek pedig képzett munkaerőhöz jussanak. Ennek érdekében egy konzorciumot alapított a megyei tanács, a tanfelügyelőség, a Nagyváradi Egyetem, öt szakiskola, több vállalkozás és Bihar Megyei Cégek Egyesülete. A megegyezés szerint minden diák havi 400–1000 lej közti ösztöndíjban részesül, ingyenesen lakhat a kampusz internátusában, ingyen szállítják az iskolájából a duális központba, illetve, ha bentlakásos, hétvégenként ingyenesen hazautazhat. Ugyanakkor a bentlakásban lakók napi háromszor ingyen étkezhetnek, a többiek ingyen ebédelhetnek, a partnercégek pedig úgy is dönthetnek, hogy érdemösztöndíjat adnak az éltanulóknak. A duális központ nem egy új iskola lesz, önálló jogi személyiséggel, hanem a fiatalok továbbra is annak a tanintézménynek a diákjai maradnak, ahova beiratkoztak. Csupán a szaktantárgyak elméleti és gyakorlati részét sajátítják el a duális oktatási központban úgy, hogy a vidékiek ott laknak néhány hétig, illetve ameddig szükséges. Három év után művezető mesterként (maistru) hagyhatják el az iskolapadot. Ha akarják, egy évet még járhatnak líceumba, leérettségizhetnek és akár felsőfokú tanulmányokat is folytathatnak doktori szintig. A támogatások az egyetemi évek alatt is járnak, feltéve, hogy olyan karnak a hallgatói, mely ahhoz hasonló képzést kínál, mint amilyen a korábban szerzett mesterségük. A 2023–2024-es tanévre 190 kilencedik osztályos helyet hirdetnek meg, a bentlakásban pedig 140 szálláshely várja a diákokat. A szakok olyan területeket fednek le, mint például a szerelőmunkák; ipari építkezések és egyéb közmunkák; elektromechanika; elektroautomatika és vegyipar. Túljelentkezés esetén a cégek döntik majd el, hogy milyen kritériumok alapján válogatnak a jelöltek közül.

Forrás: Bihar Megyei Tanács

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában