Programajánló

2023.07.15. 12:09

A Charley nénje című előadással kezdődik a Nyári Színházi Fesztivál

A nyíregyházi Mandala Dalszínház és az RMDSZ Bihar megyei szervezetének koprodukciójában július 16.–augusztus 22. között ismét megszervezik Nagyváradon a Nyári Színházi Fesztivált. A vár nyári színpadán bemutatandó előadások sorát a Charley nénje című zenés vígjáték nyitja meg vasárnap este nyolc órától, amelyet a Mandala Dalszínház hoz el a nagyváradi közönség számára. A színdarab rendezője Mikó István, aki színészként az ezredes szerepében is közreműködik az előadásban.

BN-összeállítás

Mikó István Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész nem először jár Váradon, mondhatni, hogy „visszatérő vendége” a Nyári Színházi Fesztiválnak, hiszen láthattuk már Háry szerepében, de a Hyppolitban is színpadra lépett a Körös-parti városban. Ahogy az előző alkalmakkor, a váradi közönség ismét egy olyan darabban láthatja a Jászai-díjas színművészt, amelynek egyúttal rendezője is. „Ebben az előadásban, bár nem olyan szerepem van, amellyel végig színen kell lenni, de így is jelentősen ott vagyok a színpadon. Az, hogy egyszerre rendezője vagyok és játszom is a színdarabban, nem okozott különösebb gondot, hiszen ez már számomra jó értelemben vett rutinszerűen megy” – mondta el érdeklődésünkre a színművész. „A zenés műfaj mindig könnyebben közelít a nézőkhöz, ráadásul a színdarabban Aldobolyi Nagy György zenéje nagyszerű muzsika, szinte mindegyik dal sláger, ha nem is ismerjük fel mindegyiket azonnal, az az érzésünk lehet, hogy már hallottuk valahol ezeket. Könnyű helyzete van ilyenkor a rendezőnek, csak el kell igazítani a dolgokat a színpadon, és a legoptimálisabb helyzetbe hozni színészeket és önmagát is, hogy a közönség jól szórakozzon” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy véleménye szerint mennyire tudja megszólítani napjaink közönségét a zenés műfaj. A színművész-rendező azt nem árulta el, hogy az Orchideákon kívül milyen más slágerek hangzanak el a színdarabban, így ez meglepetés marad, amiben a nagyváradi közönség minden bizonnyal nem fog csalódni.

A társulat ezt az előadást márciusban játszotta először Nyíregyházán. Az angol Brandon Thomas Charley nénje című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egy olyan nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel. 1970-ben Aldobolyi Nagy György új, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit a szintén zseniális Szenes Iván írta. Nem véletlen, hogy a Charley nénjét az elmúlt 50 évben minden évadban műsorra tűzte legalább egy hazai színház. A Mandala Dalszínház Mikó István Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendezésében mutatta be a darabot, melynek célja az igényes szórakoztatás. Nem csupán a magyar nyelven szóló kellemes melódiákért esett a választás a darabra, hanem a zseniális, fordulatokban és gegekben gazdag, igényesen megírt történet miatt is: Jack és Charley szerelmes diákok Oxfordban, akik imádottjaikkal csak gardedám társaságában találkozhatnak. Erre a célra kapóra jönne Charley Dél-Amerikába szakadt nagynénje, ő azonban késik, ezért a fiatalemberek egy barátjukat öltöztetik fel és mutatják be a lányoknak, mint Donna Lucia d’Alvadorezt. Minden remekül alakul mindaddig, amíg az igazi tanti meg nem érkezik…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában