Távhő

2024.02.12. 16:25

Robbanásszerűen megnőttek a fűtésszámlák Nagyváradon

Ahogy beállt a hideg idő Nagyváradon, robbanásszerűen megnőttek a fűtésszámlák a városban. Történik ez annak ellenére, hogy az önkormányzat több száz millió eurót fektetett és fektet be a továbbiakban is a rendszer korszerűsítésébe, többek között éppen azért, hogy gazdaságosabb legyen a távhőszolgáltatás.

Illusztráció

Fotó: Alexandru Nițescu

BN-összeállítás

Paradoxon: minél több pénzt fektet be a nagyváradi önkormányzat a város távhőrendszerének a korszerűsítésébe, annál többe kerül a fogyasztás. Az idei télen gyakorlatilag robbantak Nagyváradon a hőenergia-árak, a 2023. decemberi számla majdnem a kétszerese az előző havinak. Több lakótársulási elnök is nyilatkozott a helyi sajtónak, egyikük azt mondta: „Nem jött, hogy elhiggyem. Oda jutottunk, hogy egy kétszobás lakás fűtése meghaladja a havi 400 lejt. Ez őrületesen sok!” Egy másik lakótársulási elnök pedig ezt mondta: „Ugyanakkora, 28 napos időszakra a decemberi fűtés kétszer annyiba kerül, mint novemberben, és nem is volt annyira hideg”. Mondandóját számokkal is alátámasztotta: egy garzonlakás fűtése novemberben 98 lejbe került, decemberben pedig már 216 lejbe. Egy kétszobás lakás lakói novemberben 188 lejt fizettek, decemberben pedig már 415 lejt. A háromszobás lakások fűtése egy hónap alatt 298 lejről 658 lejre emelkedett, de nem voltak ritkák egyébként a 700 lejes számlák sem. A négyszobás lakások fűtése mintegy 820 lejbe került decemberben az azt megelőző havi 371 lejhez képest. „Gyakorlatilag a lakótársulásban a fűtés és meleg víz költségek megháromszorozódtak, a novemberi 6900 lejről 19.900 lejre nőttek decemberben” – fogalmazott a lakótársulási elnök. Természetesen maguk a lakók is elégedetlenek. „Évről évre egyre drágább a fűtés, és nem tudok csinálni semmit. Nem zárhatod le a fűtést, és nem mondhatod azt, hogy nem fizetek, mert nem fagyhatsz meg a lakásban” – mondta egy nyugdíjdas asszony. Egy másik hölgy, aki kétszobás lakásban lakik a Rogériuszon, így nyilatkozott: „Nem tudom, mi történt. Kevesebb mint 200 lejt fizettem novemberre és most meg csak a fűtésre jött egy 387 lejes számla. A szomszédaim, akik háromszobás lakásban laknak, több mint 500 lejt fizettek”.

A Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat képviselői szerint a számlák pontosan tükrözik a váradiak hőfogyasztását. A cég kiemelte, hogy hozzájuk nem érkezett panasz ezzel kapcsolatosan. „Sem a lakótársulásoktól, sem a váradi lakosoktól nem kaptunk panaszt arra vonatkozóan, hogy a számlákat rosszul számolták volna ki” – mondta Călin Ungur igazgató. Elmondása szerint a fűtésszámlák azért magasabbak a tavalyi év azonos időszakához képest, mert a fűtési költségek 6,5 százalékkal nőttek, azaz a hőenergia előállítási költsége gigakalóriánként 373 lejről 397 lejre emelkedett. Csakhogy ez a 24 lejes árkülönbség túl kicsi ahhoz képest, amekkora mértékben a fűtésszámlák nőttek egy hónap alatt, hiszen egy kétszobás lakás esetében 45 lejjel nőtt a fűtés gigakalóriánkénti ára, egy háromszobás lakásnál pedig 55 lej a növekedés. Călin Ungur erre is talál magyarázatot: hidegebb lett az időjárás. „A decemberi és a korábbi hónapok fűtésszámlája közötti nagy különbség a megnövekedett fogyasztásból adódik. Az időjárás november 17-e után erősen lehűlt, amikor jöttek az első fagypont alatti napok” – fogalmazott. Az erős lehűlés nyomán a Hőszolgáltató Vállalat megnövelte a kibocsátott hőenergia hőmérsékletét, hogy a lakásokban azonos hőkomfortot tudjon fenntartani, ami miatt megnőtt a hőenergia-fogyasztás. „Miután az időjárás lehűlt, a szekunder hálózatban a hőenergia hőmérséklete 42–43 Celsius-fokról 47–48 fokra emelkedett, ami megnövelte a gigakalória-fogyasztást és ezáltal a fogyasztók által fizetendő összeget” – érvelt Ungur. A kilátások sem kecsegtetőek, ugyanis a becslések szerint a januári számla várhatóan mintegy 30 százalékkal magasabb lesz, mint a decemberi.

Kapcsolódó hír, hogy a Hőszolgáltató Vállalat január 1-től elektronikus úton a RO e-Factura rendszeren keresztül küldi el a fűtésszámlákat a cégeknek és a lakótársulásoknak. A vállalat által kiadott közleményben tudatják, hogy februártól a számlákat havonta állítják ki, legkésőbb a hónap tizenötödik napjáig. A számla mindig az előző havi fogyasztást foglalja magában, és a rajta feltüntetett dátum a számla kiadásának napját jelzi, nem pedig az előző hónap utolsó napját, mint eddig. A Hőszolgáltató Vállalat ügyfelei a RO e-Factura rendszerről tölthetik le a számlát, és az annak kiadásától számított tizenöt napon belül fizethetik ki a fogyasztást. A közlemény emlékeztet arra, hogy a törvény értelmében van egy harminc napos türelmi idő, amíg büntetés nélkül ki lehet egyenlíteni a számlát, a harminc nap letelte után azonban minden késedelmi nap után a számla értékének 0,02 százalékát kell fizetni büntetésként. A vállalat azt javasolja ügyfeleinek, hogy használják a termoficareoradea.ro honlapot, ezen belül is a Cont Client szekciót, ahol megtekinthetik, illetve letölthetik a számlákat és a kiegészítő dokumentumokat, sőt, online fizethetnek is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában