Fórumszínház

2024.05.16. 18:10

Függőségekről diákszemmel

Idén is fórumszínházi eseményt szerveztek a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint nyolc nagyváradi és Bihar megyei középiskola részvételével. A fiatalok ezúttal a függőség témakörét járták körül a fórumszínház nem mindennapi eszköztárával.

P. Nagy Noémi

Fórumszínházi esemény zárórendezvényét tartották meg május 15-én a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében. A megjelent diákokat, tanárokat és érdeklődőket a tavalyi, Madách emlékévhez kötődő Színemről színedre fórumszínházi projekt ötletgazdái, N. Császi Ildikó, a PKE vendégoktatója és Tasnádi-Sáhy Péter rendező, valamint Maior Enikő, a PKE rektorhelyettese köszöntötte. Mint elhangzott, idén is játékra hívták Bihar megye magyar középiskolásait, valamint a PKE hallgatóit, hogy a fórumszínház eszközkészletével megteremtsék a társadalmi vita lehetőségét a tizen-huszonéveseket érintő függőségekről.

Az egyetem és az iskolák (Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a művészeti líceum, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Mihai Eminescu Főgimnázium, illetve a margittai Horváth János, a szalontai Arany János és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum) csapatai, a tavalyi évhez hasonlóan Tasnádi-Sáhy Péter mentorálása mellett, pár perces jeleneteket készítettek, amelyeket a szerdai zárórendezvényen mutattak be egymás után. Ezekben főként a dohányzás, alkohol-, kábítószer- és energiaital-fogyasztás, vagy éppen a mobiltelefon-függőség problémája köszönt vissza. 

A jelenetekben olyan kérdésfelvetéseket boncolgattak a fiatalok, mint például, hogy milyen hatással van a függőség az emberi kapcsolatokra, ezek hogyan terjednek, mi a helyzet az iskolai dohányzással, milyen példát adnak tovább a nagyok a kisebbeknek stb. Az előadott kilenc jelenet egy-egy lezárás és megoldás nélküli élethelyzetet mutatott be, és a szereplőkből is álló közönség végül megszavazta azt a három legaktuálisabb jelenetet, amire a résztvevők közösen próbáltak megoldást találni. Akinek volt javaslata, az beállt az adott szereplő helyére, és az ő ötlete, meglátása szerint újrajátszották a jelenetet, ezáltal egyfajta vitává, fórummá alakítva a színházi eseményt. Ha megoldás nem is született a különböző függőségek problémájára, de a résztvevők játékos, ám mégis emészthető és elgondolkodtató módon közelítették meg a valós, őket vagy környezetüket érintő problémákat. A fórumszínházi esemény a Vendégoktatók a Magyar Kultúráért programsorozat keretében, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség együttműködésében valósult meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában