2024.05.08. 17:10
Szociális és oktatási terveket ismertettek
Az RMDSZ Sas-palotabeli székházában szerda délelőtt folytatódott az a sajtótájékoztató sorozat, melynek keretében bemutatkoznak a városi tanácsi listán szereplő jelöltek. Ezúttal Szántó Ildikó szociális és gyermekvédelmi szakértő, és dr. Bántó Norbert pedagógus, turisztikai szakember ismertették a terveiket.
Ciucur Losonczi Antonius
Biró Rozália polgármesterjelölt hangsúlyozta, hogy a listán szereplő jelöltek a közösségépítés terén jeleskedő személyek. Különböző területek szakértői, és több éves vagy akár évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek, melyeket aztán a megválasztásuk esetén kamatoztatni tudnának annak érdekében, hogy Nagyvárad egy családbarát és emberközpontú város legyen.
A tervekről szólva Szántó Ildikó szociális és gyermekvédelmi szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy Váradon csupán 14 állami bölcsőde működik, és ugyan az RMDSZ erőfeszítésének köszönhetően épül még három, de legalább még hat kellene ahhoz, hogy minden gyermeknek helyet lehessen biztosítani. A játszótereket korszerűsíteni kellene, és olyan játékeszközökkel felszerelni, melyeket a sérült gyermekek is használni tudnak. Fontos volna a közlekedés akadálymentessé tétele, és olyan nappali központoknak a létesítése, ahol korai fejlesztési ellátásban részesülnének a fogyatékkal élő gyermekek. A meglévő három multifunkcionális központ nem elég, mert több olyan helyiségre volna igény, ahol a nyugdíjasok eltölthetik a szabadidejüket, illetve szocializálódhatnak. Jó lenne, ha a nyugdíjhivataltól ingyenesen hívható zöldszámon lehetne információkat igényelni. A Nagyváradi Szociális Ellátó Igazgatóság (DASO) tájékoztatása kétnyelvű kellene legyen, és az önkormányzat kiemelten kezelje azokat a civil szervezeteket, melyek szociális feladatokat teljesítenek. Jobban oda kellene figyelni a drogprevencióra, a biztonságos internethasználatra és a zaklatás elleni fellépésre is – sorolta az elképzeléseket Szántó Ildikó. Az elhangzottakat Biró Rozália azzal egészítette ki, hogy kedvezményeket nyújtó kártyákat vezetne be az RMDSZ a nagycsaládosoknak és hálózatot alakítana ki a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek. Ugyanakkor, szerinte az önkormányzat többletkedvezményeket kellene adnia a diákoknak.
Bántó Norbert pedagógus, turisztikai szakember hangsúlyt fektetne a gyerekek kognitív képzésére, vagyis hogy játékos megoldásokkal tanulják meg hogyan kell egy adott helyzetben dönteni, konfliktust kezelni, együttműködni, kihasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat. A szociálisan hátrányos helyzetben levőknek iskola utáni programokat (after school) szervezne, beleértve az étkeztetést is, és tizenkét éves korig iskolabuszokkal vitetné a diákokat az iskolába. Az idegenforgalmat úgy lendítené fel, hogy magyar nyelvű kommunikációval, illetve marketing kampánnyal csábítaná az anyaországból érkezőket, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek Váradon, ne csak keresztülutazzanak rajta.