Időszakos tárlat

2024.05.01. 18:57

Új kiállítótérrel bővült a Partiumi Színházi Gyűjtemény

Varga Zoltán Zsolt szombathelyi szobrász és kőrestaurátor Az én tizenkettőm című időszakos tárlatával avatták fel hétfő délután a Partiumi Színházi Gyűjtemény új kiállítótermét, a 32. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében.

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Kiss Törék Ildikó színművész, a Kiss Stúdió Színház vezetője köszöntötte, aki felidézte, hogy korábban milyen romos állapotban volt az elmúlt időszakban rendbe tett terem. Hozzáfűzte azonban, hogy a munka még nem fejeződött be, további pályázatokat, támogatókat várnak, hiszen például szükség van tárlókra, illetve más eszközökre ahhoz, hogy az anyagjaikat megfelelő körülmények közt be tudják mutatni.

Meleg Vilmos színművész, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke jelezte, hogy tavaly ismerte meg Varga Zoltán Zsoltot Szentjobbon, a 31. Festum Varadinum keretében, ugyanis a szobrász restaurálta Nepomuki Szent János szobrát, melyet egy évvel ezelőtt avattak fel ezen a Bihar megyei zarándokhelyen, a templom kertjében. Azóta pedig barátság szövődött köztük.

 

Varga Zoltán Zsolt elmondta, hogy a hatvanadik születésnapjára készült két évvel ezelőtt, s mivel nemcsak szobrász, hanem irodalmár is, saját magát lepte meg hat íróportréval. Aztán arra gondolt, hogy a hat az kevés, miért ne legyen egytucat, s megmintázta a számára legkedvesebb költőket, írókat. Másoknak is meg akarta ezeket mutatni, a kiállítássorozat tavaly májusban indult Makón, s azóta megjárta Veszprémet, Pécset, Szolnokot, Szombathelyet és Zalaegerszeget, Nagyvárad tehát az első külhoni helyszín. A válogatás teljesen szubjektív, a „modellek” a szerinte legfontosabb, már nem élő magyar írók, költők voltak. Abból a szempontból azonban „csonka” a Váradon május 13-ig megtekinthető vándorkiállítás, hogy nem mind a tizenkét alkotás a Varga Zoltán Zsolté. Ady ugyanis saját alkotásként nem szerepel nála, ezért egy jóbarátja, Kocsis Miklós róla készült művének a másolatát hozta magával, illetve Meleg Vilmos kérésére készítette el Tabéry Géza portréját. Az Ady-másolat és a Tabéry-portré ugyanakkor Gabriel Garcia Marquez és Bohumil Hrabal helyett „jöttek el”, lévén hogy a kiállítás úgy lett meghirdetve, hogy magyar irodalmi alakokról nyílik tárlat, magyarázta a meghívott, hozzátéve, hogy ezt a kettőt ajándéknak szánta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában