Élő vendéglŐ

2024.07.16. 15:01

Gyermekbibliahét zajlik a Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben

Ciucur Losonczi Antonius

Élő vendéglŐ címmel július 15–21. közt tartják az idei vakációs bibliahetet a Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben, a segítőkkel együtt körülbelül félszáz résztvevővel. A foglalkozásokat vezető Vinczéné Pálfi Judit várad-csillagvárosi lelkész lapunknak arról számolt be, hogy a téma a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szakmai munkacsoportja által összeállított anyag. „Az Élő vendéglŐ-t mi itt Réten úgy képzeljük el, hogy a romból, a káoszból, ami szemmel láthatóan körülvesz bennünket, és amelyre a díszlet is utal, a hét végére rendet szeretnénk teremteni. Amikor reggel felkelünk, nagyon gyakran azt érezzük, hogy milyen rendezetlen az életünk. De mindez megváltozhat, ha Ő, vagyis Krisztus jelen van a mi életünkben. Így akár egyetlen ember is lehet élő vendéglő mások számára, ha az élő Ige táplál bennünket, kedvesek vagyunk és szeretettel fordulunk mások felé. Ha befogadó, másokat szívesen látó személyiségek vagyunk, akárcsak egy barátságos fogadó, illetve vendéglő” – magyarázta a lelkész.

 

A napot mindig imádsággal kezdik, visszacsatolásként arra, amit a gyermekek vallásórákon tanulnak az iskolában. Majd mozgást igénylő énekekkel folytatják, és egy-egy rövid, 3–4 perces filmet vetítenek le, melyek bemutatják Jézust, a korabeli környezetet, öltözködést, szokásokat, az akkor élőket. Játszanak, esznek, és aranymondásokat is gyakorolnak. Egyik nap például az icka nevű ugrálójáték segítségével sajátították el az aranymondást a gyerekek. Tízféle színből nyomtattak a szervezők számozott lapokat az egyik oldalukon egytől tízig, a másik oldalukon pedig az adott aranymondással. Hétfőn ez egy Lukács evangéliumából vett idézet volt: „Akiknél pedig a jó földbe esett a mag, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal”.

 

Vasárnap egy üzenetösszefoglaló műsorral zárul majd a bibliahét, melyet a gyermekek az istentiszteletet keretében mutatnak be. Az ifiseken kívül a programok lebonyolításában segítséget nyújtanak még Márkus Zoltán kántor, valamint Nemes Lujza és Gergely Natália vallástanárok, tudtuk meg keddi látogatásunkkor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában