Divat

2024.07.17. 13:34

Rendhagyó diplomagála a divattervezők munkáiból

Diplomamunkáikat mutatták be hétfő este a Nagyváradi Egyetem divattervező szakos végzős hallgatói a Körösvidéki Múzeumban.

Fotó: Alexandru Nițescu

János Piroska

Rendhagyó divatbemutató keretén belül mutatták be diplomamunkáikat a Nagyváradi Egyetem divattervező szakos hallgatói: a múzeum udvarára meghirdetett eseményt ugyanis a kánikulai levegőt némiképp felfrissítő vihar miatt kénytelenek voltak áthelyezni a múzeum épületébe. Két kollekció bemutatását követően a további hét hallgató diplomamunkáit a hozzátartozók, érdeklődők a múzeum folyosóján csodálhatták meg. A ruhaköltemények között akár mindennap hordható ruhadarabok, illetve művészi munkák is helyet kaptak. A fiatal divattervezők inspirációs forrásául többek között a báb pillangóvá válása, a szitakötő törékenysége, Japán pezsgő utcái, Frida Kahlo festményei szolgáltak, de a napfogyatkozás fény és árnyék játéka, a víz változatossága, a romokból való újjáéledés tematikája is visszaköszön az alkotásokban. 

Fotó: Adela Rusu


A gálát a Képzőművészeti Kar a Körösvidéki Múzeummal, illetve az Arta Educației și Frumuseții nevet viselő egyesület partnerségében szervezte meg, a közönség az utóbbi egyesület modelljein tekinthette meg az alkotásokat. A modellek Marius Molan stílustanácsadó és Cătălin Botezatu divattervező irányítása alatt léptek ki a résztvevők elé. A divatbemutatón a következő végzős hallgatók alkotásait mutatták be: Larisa Gașca, Amalia Gheți, Rebeca Rus, Ioana Bozan, Casian Kerezsi, Teodora Ciorna, Coralia Dubou, Bianca Groza és Iulia Drimbea. A rendezvényen fuvolajátékkal közönség elé lépett dr. Ariadna Mircescu és dr. Georgiana Mircescu, akik – miután a vihar miatt a szervezők kénytelenek voltak improvizálni – a zenei aláfestést is biztosították a múzeum folyosóján megtartott bemutatón. Szintén köztes elem volt Kövér Jáde fellépése, aki kortárs táncával kápráztatta el a jelenlevőket.
A divatbemutató végén köszöntötték a karon oktató dr. Olimpia Urdeát, akinek az idei volt az utolsó évfolyama, ugyanis ebben az esztendőben nyugdíjba vonul.

divat3: Adela Rusu

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában