Hivatali eskü

2024.08.22. 15:54

Beiktatták tisztségébe Bihar megye új prefektusát

Prefektusként utolsó sajtótájékoztatóját tartotta csütörtök délben Dumitru Țiplea a megyeháza dísztermében. Rögtön ezt követően ünnepélyes keretek közt letette hivatali esküjét az új kormánybiztos, Marcel Dragoș. A prezendiumban Botházy Nándor alprefektus ült még.

Ciucur Losonczi Antonius

Dumitru Țiplea felidézte, hogy 2019 decemberétől volt Bihar megye prefektusa, vagyis közel öt éven keresztül. Mint mondta, ez is egy közfunkció, melynek megvan a munkaköri leírása, ezért az ebből fakadó feladatok teljesítésére nem akar kitérni, inkább a lényegesebb történésekről számol be. Megjegyezte: nem sokkal a beiktatása után kitört a koronavírus-járvány, mely mindannyiunk munkáját és életét megnehezítette, így az övét is, illetve az általa vezetett intézményt addig nem tapasztalt kihívások elé állította.

Az infrastrukturális jellegű megvalósítások közül megemlített útfelújításokat: a 76-os országút Bihar megyei szakasza, a 19E jelű országút Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, a 19B jelű országút Margitta és Szilágy megye közötti része (ez több szelvényre van osztva, melyek rendbetétele különböző üteménél tart), az 1P jelű országút Pusztaújlak és Hagymádfalva közötti szakasza, a körforgalom kialakítása a Borsi úton, a Fekete-Körös feletti híd modernizálása Drágánfalván a 76-os országúton, az 1H jelű országút karbantartása Élesd és Sólyomkővár között, valamint a Bors I határátkelő korszerűsítése. Továbbá, folyamatban van a Biharpüspöki–Kolozsvár vasútvonal villamosítása és a Bihar megyei meteorológiai megfigyelőpontoknak a korszerűsítése is.

Arra is kitért Țiplea, hogy a mandátuma alatt két fontos cenzusra is sor került: a mezőgazdasági területek összeírására és a népszámlálásra. Külön kiemelte, hogy nagy hangsúlyt helyezett a digitalizációra: a közigazgatási dokumentumok elektronikus úton történő továbbítására, feldolgozására és tárolására, a távorvoslási („telemedicina”) rendszer kiépítésére, a tanácskozások videokonferenciák formájában való megtartására. Számos ellenőrző kampányt is közösen bonyolított le a prefektúra a Környezetvédelmi Őrséggel. Odafigyeltek az állampolgárok épségére és biztonságára nem csupán a pandémia idején, hanem például úgy is, hogy összeírták, hány légoltalmi pince van, és árvízvédelmi intézkedéseket foganatosíttattak. Az országban egyedi projektnek bizonyult a megye tisztaságát célzó, valamint az is, mellyel megkönnyítették az alapfokú egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, illetve amelyen keresztül ortodox fatemplomokat sikerült megmenteni az enyészettől. „Örökségként” utódjának pedig a megyeháza épületének renoválását és a jádremetei víztározó felújítását hagyta hátra nagyobb volumenű projektként a leköszönt kormánybiztos. „Megtiszteltetésnek éreztem, hogy Bihar megye prefektusa lehettem, mindig igyekeztem jóhiszeműen eljárni” – fogalmazott Dumitru Țiplea.

 

A sajtótájékoztatót követő rövid átállási szünet után letette hivatali esküjét Marcel Dragoș, akinek Bukarestből Aneta Matei belügyi államtitkár gratulált. Az újdonsült prefektus felelevenítette, hogy az elmúlt közel 30 évben gyakorlatilag mindig a közszférában dolgozott, hiszen mielőtt Nagyvárad alpolgármestere lett volna 2020-ban, a telekkönyvi hivatal volt a munkaadója. Kijelentette: mindig teljesítményre és gördülékeny kommunikációra törekedett, odafigyelve az állampolgárok érdekeire, és ezen szemléletmódján nem kíván változtatni ezután sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában