Záróprogram

2024.08.22. 18:08

Néptáncelőadással értek véget a Magyar Kulturális Napok

Fotó: Vigh László Miklós

János Piroska

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadásával ért véget Nagyváradon a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozat. A teltházas előadáson nemcsak a magyar tájegységek különböző táncaiban, hanem a változatos népviseletekben is gyönyörködni lehetett.

Fotó: Vigh László Miklós

Az ingyenes előadásra teljes egészében megtelt a színház nagyterme, az előadás a magyar államalapítás ünnepére időzített kétnapos rendezvényt zárta. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazán dinamikus előadással érkezett a Körös-parti városba, a mintegy másfél óra alatt „végigtáncolták” az egész Kárpát-medencét, hiszen a Matyó vidéktől Székelyföldig terjedt azoknak a táncoknak a palettája, amelyek bekerültek műsorukba. Lendületes csárdás, rendkívüli fegyelmet és ügyességet igénylő üveges karikázó, harsány kannás cigányzene és -táncok, virtuóz legényes ragadta magával a közönséget, a zenekart pedig a vihart jelző, mobiltelefonokra érkező RO-Alert riasztás sem tudta túlharsogni. Az életvidámságot árasztó előadás során a humor sem hiányzott, a női táncosok bemutatták, hogy a legényes nemcsak az erősebbik nem kiváltsága lehet. A produkciójukat székely táncokkal záró táncegyüttes előadását szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a közönség.

Forrás: Vigh László Miklós

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában