Forgalom

2024.08.31. 14:23

Teljes hosszában megnyitották az élesdi körgyűrűt

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ma reggel 9 órától használhatóvá vált az élesdi körgyűrű teljes szakasza. Ez azt jelenti, hogy ettől a hétvégétől kezdve a teljes nehézgépjármű- és átmenő forgalom áttevődik erre az új terelőútra, s ezáltal a remények szerint csökken majd az agglomeráció és a légszennyezés a városban, illetve lerövidül a menetidő.

Forrás:  Bihar Megyei Tanács

Az élesdi körgyűrű teljes hossza 5,85 kilométer, és két leágazást jelent. Az egyik, a 3,6 kilométeres délről kerüli meg a települést, az 1-es országút alternatívájaként. Az Élesd Kolozsvár felőli bejáratánál kialakított körforgalomnál kezdődik, ahol letér az 1-es országútról, és a 764-es jelű megyei úttal való kereszteződésig tart, mely Belényes felé vezet. Innen enyhén elkanyarodik, és visszatér az 1-es országútra, szintén egy körforgalmon keresztül, Élesd Nagyvárad felőli kijáratánál. A 764-es megyei úttal való kereszteződés és a Várad felé vezető körforgalom közti rész már augusztus 1-je óta használható. A másik ág, melyen keresztül Sólyomkővár, illetve Zilah felé lehet menni, még korábban, már 2023 szeptemberében át lett adva a forgalomnak. Ez összeköttetést biztosít az 1-es országút és az 1H jelzésű országút közt, a hossza pedig 2,3 kilométer. 

A kivitelező a Drum-Asfalt és Trameco alkotta konzorcium volt, a beruházás bruttó 89 millió lejbe került. A finanszírozást európai uniós pénzforrásokból biztosították, a 2014–2020 közötti infrastrukturális nagyberuházások operatív programján (POIM) keresztül. A projekt megvalósítása érdekében a megyei tanács együttműködési megállapodást kötött a CNAIR-ral.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában