3 órája
Megkezdődött a TIFF filmfesztivál Nagyváradon
A szerző felvételei
BN-összeállítás
A nagyváradi színházban zajlott le a TIFF filmfesztivál hivatalos megnyitója pénteken este hét órától. A Nagyváradon immár hetedik alkalommal megrendezett eseménynek megadták a módját: a színház lépcsőjére vörös szőnyeget terítettek, hogy a helyszínre érkező nézők sztároknak érezhessék magukat, a bejárat előtt a szervezők ropogtatnivalót, a színház előcsarnokában pedig bort kínáltak a szép számú közönségnek.
A megjelenteket Claudia Droc, a TIFF Nagyvárad menedzsere köszöntötte, kiemelve azt, hogy a tavalyi idényen sokan vettek részt a vetítéseken, de az idén még több az érdeklődő. Majd Mihai Jurca, Nagyvárad városmenedzsere lépett színpadra, aki röviden felidézte, hogyan született meg nyolc évvel ezelőtt a TIFF Nagyvárad ötlete. Az esemény az évek során komoly fejlődésen ment keresztül, „sosem gondoltam volna, hogy eljutunk öt helyszínig” – jegyezte meg ennek kapcsán Jurca, utalva arra, hogy ebben az évben öt különböző helyszínen zajlanak a TIFF eseményei.
Majd ismét Claudia Droc vette át a szót, aki Nagyvárad multikulturális gazdagságáról, valamint magának a fesztiválnak a programjáról beszélt. Kifejtette, hogy a fesztivál csak akkor tud fejlődni, ha minél többen látogatják az eseményeket, és van is mit nézni, hiszen a fesztiválon vígjátékok, gyerekfilmek, családi alkotások, díjazott és román filmek, valamint a legfrissebb magyar filmek láthatók. A köszöntések után színpadra lépett a Sebastian Burneci Trio, amely kellemes jazzmuzsikát játszott: a zongora, trombita, szaxofon felállású formáció híres filmek zenéit adta elő. Ezt követően az Exférjek című amerikai filmet vetítették le a színház közönségének.