Beszámoló

3 órája

Pályaorientációs programot szerveztek Nagyszalontán

Fotó:

Nagy Olga, matematikatanár, projektvezető

Hat év kihagyás után 2024. szeptember 14-én ötödik alkalommal került megrendezésre a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum középiskolás diákjai számára az Aranyemberek címet viselő program, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a diákoknak a pályaválasztásban, karrierjük tervezésében. A program különféle tevékenységeket és beszélgetéseket kínál, melyek során a diákok megismerkedhetnek különböző szakmákkal, találkozhatnak sikeres, szakmájukban elismert szakemberekkel, tanulmányaikat folytató egyetemi hallgatókkal és gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek. Az interaktív foglalkozások segítenek a résztvevő diákoknak felismerni képességeiket és érdeklődési területeiket, ezáltal megalapozott döntéseket hozhatnak a jövőjüket illetően. Emellett a program mentorálási lehetőségeket is biztosít, ahol tapasztalt szakemberek nyújtanak személyes tanácsadást és támogatást a diákok számára.
2024-ben 54 lelkes szakember (a teljesség igénye nélkül a bábszínésztől kezdve a kőművesen, fodrászon, informatikuson át az ügyvédig) és egyetemi diák (gyógyszerészhallgató, orvostanhallgató) vállalta, hogy a szervezők segítségére lesz, hogy "Aranyember" lesz. Majdnem ugyanennyi szakmát, illetve hivatást képviseltek, hogy minél több területre kapjunk betekintést. Szabadidejüket áldozták fel, kilométereket küzdöttek le azért, hogy a diákok mellé álljanak, buzdítsák őket a tanulásra, a fejlődésre, hogy segítsenek megfelelő döntést hozni, megfelelően választani, ha kell, a megfelelő irányba terelni. Diákjaink ugyanolyan lelkesedéssel hallgatták őket, amilyennel ők vállalták ezt a nemes feladatot, figyeltek rájuk, hisz mindannyian miattuk voltak itt.

Az "Aranyemberek" 5-8 fős diákcsoportokkal beszélgethettek egy-egy 30 perces foglalkozás során, amikor is bemutathatták tanulmányaikat, illetve jelenlegi munkájukat majd a diákok kérdéseket tehettek fel nekik. A rendezvény végén az "Aranyemberek" az iskola díszoklevelét és egy, az iskola 3D nyomtatójával készült emlékplakettet vehettek át. A résztvevő diákok tombolasorsoláson vettek részt, ahol a támogatók által felajánlott nyereményekkel gazdagodhattak. Szeretném megköszönni az Arany János Elméleti Líceum vezetőségének, a Pro Lyceum Alapítványnak, a szervező csapat minden tagjának a lehetőséget, a segítséget és a támogatást, hogy ez a rendezvény újra létre jöhetett, szponzorainknak, a szülőbizottság Pro Pueris Egyesületének, az Arany János Művelődési Egyesületnek, Szemes Lajos mérnök-informatikusnak, az Orya kávézónak, Varga Rákhelnek, Vladár Orsolyának, Peter Haurinak és az inkognitóban maradóknak, hogy anyagiakban hozzájárultak a szervezéshez, a nyereményekhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában