Gyász

2024.09.09. 18:42

Prof. dr. Kovács Béla egyetemi tanár emlékére

Fájdalommal értesültünk arról, hogy prof. dr. Kovács Béla egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem alapító rektora eltávozott közülünk.

Dr. Kovács Béla, a Sulyok István Református Főiskola 2. vezetője (dékánja), a Partiumi Keresztény Egyetem alapító rektora 1949. január 29-én született Érkörtvélyesen (Bihar megye). Az érmihályfalvi Reál Líceum 1967-es végzőseként sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan a II. év kitűnő eredménnyel való elvégzése, és az országos versenyvizsga megnyerése után állami ösztöndíjjal küldték ki a Moszkvában működő M. V. Lomonoszov egyetem Matematika-Mechanika szakára, melyet 1973-ban kiváló eredménnyel abszolvált. 1982-ben doktorált a Bukaresti Tudományegyetem matematika szakán, Caius Iacob akadémikus vezetése alatt.

Az egyetem elvégzése után a Temesvári „Politehnica” Műszaki Egyetemre nevezték ki, ahol végigjárta az egyetemi ranglétra minden fokát, és 1994-től címzetes egyetemi matematikatanár lett. 1996-ban, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségének kérésére, elvállalta az Egyházkerület 1990/39. határozata értelmében létrehozott Sulyok István Református Főiskola (SIRF) vezető (dékán) posztját, mely intézmény a romániai Vallásügyi Államtitkárság 1991/4805. számú határozata értelmében a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Nagyváradra kihelyezett karaként (az 1991/1992-es tanévben beindult első nappali vallástanárképzés révén) állami elismeréssel működött. Feladata volt a SIRF működési problémáinak tisztázása, törvényesítése és majdani egyetemmé való fejlesztése.

Mivel az 1999 júliusában megjelent tanügyi törvény kimondta, hogy Romániában önálló magyar tannyelvű állami egyetem létrehozása csak alapítványi magánegyetemként lehetséges, Tőkés László püspök elnökletével megalapították a Pro Universitate Partium Alapítványt (PUPA), mely 1999. október 1-én kimondta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) létrehozását. A PKE első, alapító rektora Kovács Béla lett.

A PKE-t 1999. december 17-én az 1962-es számmal iktathatták be hivatalosan a bukaresti Román Oktatásügyi Minisztériumban, ideiglenes működési engedélyét pedig 2000. május 22-én kapta meg, melyet a Hivatalos Közlöny a 783/2000. május 23-i hivatalos számmal hozott le. Ekkor a PKE két egyetemi és egy főiskolai karral, valamint a hittudományi intézettel működött. E szerkezeti felépítés keretében öt egyetemi és két főiskolai szak létezett, melynek működését hét tanszék biztosította.

A törvényes előírásoknak megfelelően a PKE anyagi és infrastrukturális fejlesztését irányította, a PKE statútumát és organogramját kidolgozta, és a tanári karát jelentősen kibővítette. Ezek következtében a PKE 2004 júniusában elnyerte a végleges akkreditációját. 2004–2006 között rektori tanácsadóként, 2006–2019 között egyetemi matematikatanárként tanított a PKE-n. Rektorsága alatt alakult ki a református püspöki palota környékén egy mini egyetemi kampusz, felújult és bővült a régi Arany János Kollégium és a püspöki palota (2001), felépült az étkezde és az új Arany János Kollégium (2002) korszerű könyvtárral és olvasóteremmel. Ugyancsak 2002-ben alakult meg a Partiumi Egyetemi Szemle című tudományos periodika, majd később a PKE Partiumi Könyvkiadója.

Prof. dr. Kovács Béla temetésére 2024. szeptember 14-én, 13 órakor kerül sor Érmihályfalván, a református ravatalozóból. Osztozunk a család gyászában. 

Prof. dr. Kovács Béla alapító rektort a Partiumi Keresztény Egyetem saját halottjának tekinti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában