Kiállítás

2 órája

Tolnay Tibor festőművészre emlékeztek

A Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület szervezésében Tolnay Tibor festőművész kiemelkedő alkotásait felvonultató posztumusz kiállítás nyílt szombat délután a Posticumban, Szerelmem Várad címmel.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Mészáros Varga Erzsébet, a Slash Light Kulturális-Művészet Egyesület elnöke köszöntötte a Posticum kápolnájában összegyűlt szép számú érdeklődőt. Úgy fogalmazott: megemlékezni gyűltek össze és egyben nosztalgiázni is, hiszen Tolnay Tibor a festményein keresztül a 20. századba repíti vissza a művészetpártolókat. Arra a Váradra, melynek miliője még él sokak emlékezetében. Ahol még a padok, a régi terek és térkövek mesélnek nekünk. „Tolnay Tibort általában Várad festőjeként szokás emlegetni, ami részben igaz is, hiszen számos helyen, időben és alkalommal örökítette meg ecsettel, tollal és ceruzával ezt a csodálatos partiumi magyar várost” – hangsúlyozta Mészáros Varga Erzsébet. Majd felidézte azt, hogy amikor hónapokkal ezelőtt felmerült az ötlet, hogy szervezzék meg ezt a kiállítást, szomorúan és meglepődve tapasztalták, hogy nagyon kevés tárgyi emlék lelhető fel a festőről. De kutakodtak, keresgéltek, és lassan kialakult minden, jöttek a felajánlások. Jelentkezett például Gergely Gizella, aki elmondta, hogy Gergely Károllyal közösen még amikor televíziós tudósítók voltak, 2005-ben készítettek egy portréfilmet Tolnayról. A vernisszázson ezt le is vetítették. Meleg Attila előadóművész pedig, aki a kétezres években Tolnay Tiborral, Holló Barna grafikussal, Lajtos Éva iparművésszel és Kapás Sára festőművésszel galériát nyitott a várban, a mostani tárlat rendelkezésére bocsátotta azt a táskát, illetve az ecseteket és a kellékeket, melyekkel a festőművész a várost járta munkálkodása közben.

Dr. Zuh Deodáth eszmetörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájképfestészet egy település, egy ország, egy népcsoport vagy egy tájegység kulturális identitásának a meghatározója, Tolnay Tibor esetében Váradnak. És bár nem minden festménye ábrázol valamilyen váradi látképet, mégis valamiért minden alkotás ezen város hangulatát, karakterét tükrözi vissza.

Az ünnepségen posztumusz Életmű-díjban részesült Tolnay Tibor a művészetben elért elévülhetetlen és kiemelkedő munkásságáért. Fellépett Meleg Vilmos színművész, Tufan Gabriel (hegedű) és Oszaczky Katalin (zongora). Az időszakos tárlat október 5-ig tekinthető meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában