2024.10.14. 08:23
A Magyar Közösség Napja Váradvelencén
Fotó: Alexandru Nițescu
ERDON-összeállítás
A közösségi értékekre, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a Nagyvárad-Velencei Magyar Közösség Napja, amelyet 2024. október 18-án, pénteken 18 órától első alkalommal szerveznek meg a nemrég felújított váradvelencei római katolikus kultúrházban. „Magyarországon 2017 óta, évente szervezik meg a Közösség Hetét, ennek nagyváradi elindulása történik meg, a helyi lehetőségekhez igazított formában. Az egyházi kötődésű új közösségi esemény célja a cselekvő közösségé formálás, amely hozzájárul a városrész öntudatának felélesztéséhez és fejlesztéséhez. A hagyományteremtő szándékkal elinduló rendezvény a város és a városrész történelmének rövid felelevenítésével kezdődik, majd kulturális műsorral folytatódik, de lesz vásárlással egybekötött kézműves kiállítás, illetve a továbblépést megfogalmazó kezdeményezés is” – áll a szervezők szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Az esemény programja: 18–18.15 – Megnyitó, köszöntők; 18.15–18.45 – Előadások: dr. Fleisz János: Nagyvárad fejlődésének csomópontjai, Fleisz Judit: Váradvelence helye Nagyvárad történetében; 18.45–19.45 – Kulturális műsor: Kocsis Gyula színművész, Thurzó Sándor József brácsaművész, nagyvárad-velencei református ifjúsági zenekar, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség Kórusa, a Nagyvárad-Velencei Római Katolikus Plébánia Kórusa, A Várad kulturális folyóirat bemutatása, vásárlással egybekötött kézműves kiállítás, felhívás megfogalmazása: Keressük értékeinket! Gyűjtsük össze a váradvelencei közösség értékeit: alkotásait, hagyományait, emlékeit, személyiségeit; 19.45–20 – Zárszó: Visky István református lelkész és Blaga Antoniu katolikus plébános, majd baráti beszélgetés.
Szervező: Nagyvárad-Velencei Római Katolikus Plébánia, Egyháztanács. Társszervező: Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség. Együttműködő partnerek: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), Partiumi Alelnökség, illetve Sapientia Varadiensis Alapítvány, Nagyvárad.