Pályázat

2 órája

Épülhet az újabb váradi aluljáró

Forrás: Bihar Megyei Tanács

BN-összeállítás

A Bihar Megyei Tanács az öt beérkezett ajánlat közül kiválasztotta a legjobbnak ítélt pályázatot közúti aluljáró építésére a nagyváradi Körös (Tudor Vladimirescu) és az Oneștilor utcák kereszteződésében. A megyei tanács közleménye szerint a tender győztese a Global Industrial, a CML.RO és a DP Proiect cégekből álló konzorcium lett, mely 31.268.223 lejért (áfa nélkül) vállalta a munkálat elvégzését. A tervezés két hónapot vesz majd igénybe, a kivitelezés egy évig tart. Az aluljáró 191 méter hosszú lesz. Ha nem fellebbezik meg a tender eredményét, akkor november 5-én aláírják a szerződést. A közlemény idézi Ilie Bolojan tanácselnök szavait, aki elmondta: „Az aluljáró biztosítani fogja a forgalom zökkenőmentességét Őssi városrészben. A Decebal és Tudor Vladimirescu utcák kereszteződésében épülő aluljáróval együtt, amely a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal folyamatban lévő projektje, az új infrastruktúra jó összeköttetést biztosít majd Szentandrás övezete, Őssi lakónegyed és Nagyvárad belvárosa között, amint elkészül az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út csomópontja is. A jövő év elejére meglesznek a műszaki tervek. Januárban a következő munkálatok kezdődnek el: a közműhálózatok áthelyezése a területen, a fúrások és a földmunkák. Jövő év végére a munkálatok befejeződnek, és az aluljáró megnyílik a forgalom előtt”. A beruházást uniós forrásokból finanszírozzák majd a 2021–2027 Észak-nyugati Regionális Programból.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy Nagyváradon további hat közúti passzázs építését tervezik, négyet a városból való kijáratoknál Arad, Kolozsvár és Szatmárnémeti felé, egyet Fugyivásárhelynél Kolozsvár irányába, egy felüljárót pedig a nagyváradi körgyűrűn a Félixfürdőre vezető vasút fölött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában