2024.10.15. 17:15
Fiatal tehetségek az IDF színpadán
Táncszínházi előadás és táncgála zárta a hatodik IDF szombati napját a nagyváradi Szigligeti Színházban. Az est folyamán a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói léptek színpadra.
Fotó: Vigh László Miklós/Szigligeti Színház Nagyvárad
Pikó Stefánia
A hatodik alkalommal megrendezett Infinite Dance Festival keretében bemutatkozási lehetőséghez jutottak a fiatal tehetségek is. A Szigligeti Színházban múlt szombaton, október 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a budapesti Magyar Táncművészeti Egyetem fiataljai léptek fel.
Az est az MME harmadéves, koreográfia szakos hallgatóinak előadásával indult. A csoport Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című drámáját ültette táncszínházi produkcióba. Az idei IDF programjának egyik olyan kivételes produkcióját láthattuk, amelyben bőven jutott hely a drámai szövegnek is.
A szecsuáni jólélek egy szegény asszonyról, Sen Te-ről szól, aki a kínai Szecsuán tartományban él. Három isten látogatja meg a várost, egy igazán jó embert keresve. Sen Te, a jószívű prostituált menedéket nyújt nekik, cserébe pedig pénzzel jutalmazzák, hogy elindíthasson egy kis dohányboltot. Sen Te hamar rájön, hogy jószívűsége kiszolgáltatottá teszi őt. Hogy megvédje magát, kitalál egy kegyetlen alteregót, Sui Ta-t, egy nagybácsit, aki kemény döntéseket hoz, hogy az üzletét életben tartsa. A történet a kedvesség és a túlélés között feszülő ellentétet vizsgálja egy olyan világban, amely gyakran inkább az önzést jutalmazza. Végül az istenek nem vesznek tudomást a lány küzdelmeiről, így egyedül kell megbirkóznia az erkölcsi kérdésekkel.
Sen Te és Sui Ta szerepét Márton Emőke Katinka alakítja, míg Vangot, a vízárust Tamás Fábián Csanád játssza. A háztulajdonosnő és a rendőr szerepében Mihály Alpár Szilárdot láthatjuk. A nép szereplőit az I. évfolyamos koreográfia szakos hallgatók alakítják, az osztályvezető, András Lóránt irányításával. A nép tagjai: György Anita, Gyarmati Stefánia-Viktória, Ambrus Barbara, Madaras Kincső, Makkai Árpád, Lutz Eszter, Gombos Eszter, Macaveiu Robert és Kis Denis. A rendező és koreográfus Macaveiu Blanka.
Táncgála
A Magyar Táncművészeti Egyetem évtizedek óta minden tanévben megrendezi a Háziversenyt, amely nemcsak a különböző korosztályok számára fontos szakmai mérföldkő, hanem kiváló lehetőséget is nyújt a résztvevőknek a színpadi tapasztalatszerzésre. A verseny több kategóriában zajlik, beleértve a szóló és csoportos klasszikus előadásokat, modern/kortárs táncokat, valamint saját koreográfiák bemutatását.
A Szigligeti Színházban ennek a Háziversenynek a díjazottjait láthattuk, akik balett és néptánc kategóriában is magával ragadó produkciókat mutattak be. Bár a balettelőadások is igazán színvonalasak voltak, a néptáncosok olyan átütő energiát, felemelő, vidám hangulatot árasztottak, hogy műsorukkal pillanatok alatt meghódították a közönséget.