Előadás

5 órája

Földi László: Nem tudjuk, mi folyik körülöttünk

Európát úgy lehet könnyen megszerezni, ha elveszíti az identitását – hangzott el Földi László nagyváradi előadásán. A titkosszolgálati szakértő megállapításaiból kitűnt, vajmi keveset tudunk a világban zajló háborúk valós hátteréről.

Fotó: Alexandru Nițescu

Fábián Tibor

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékére egyperces néma csenddel kezdődött a Szent László Kulturális Műhely Alapítvány múlt pénteki rendezvénye, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ emeleti termében. 

Fotó: Alexandru Nițescu

Harminc évvel ezelőtt egyszerűbb volt az élet – emlékeztette hallgatóságát az elemzőműsorokból jól ismert előadó. Nyilvánvalóan nem feltétlenül volt jobb akkor, tette hozzá, de azt a jelennel ellentétben tudtuk, hogy mettől meddig tartanak a dolgok. Nem volt az az őrület, mint ma, amikor azt sem tudjuk, mi folyik körülöttünk. Ma egy őrült világban élünk. Már az sem zavar senkit, hogy az internet világában minden visszanézhető. 

A háborúk nemcsak a frontokon zajlanak, hanem ellenünk is, melyek következményei szétvert családok, nemzetek, kontinensek lesznek. Mindezt a szemünk láttára teszik, úgy, hogy tulajdonképpen az életünkről van szó. Alapvetően mindenki lelkét meg akarják szerezni – szögezte le az előadó. Ennek a folyamatnak a célja a hitünk teljes elveszítése. A támadás fő célpontjai a gyermekeink. A fiataljaink lelkének a megszerzése folyik az emberi értékek lealjasítása által. Ha viszont azt nézzük, hogy ki a mi ellenségünk, akkor sajnos nem tudunk mit mondani. Különféle erőterek léteznek, amelyek megpróbálnak mindent maguk alá vonni. 

Ukrajna ma az amerikai tőke kezében van, melynek az az érdeke, hogy fegyvert és gyógyszert adjon el, finanszírozza a háborút, majd pedig az azt követő újjáépítést. Az ukrán háború hátterében az a tőkeerő húzódik meg, amelynek már nem elég Amerika és az egyes országok, ezért már a teljes világban gondolkodik. „Tehát gyakorlatilag nem tudjuk azt mondani, hogy országokkal állunk szemben. Egy olyan mérhetetlen tőkeerővel hadakozik ma a világ, amit sokszor fel sem ismerhetünk, mert nem áll ki elénk” – mutatott rá a titkosszolgálati szakértő.

Fotó: Alexandru Nițescu

Oroszország egy hatalmas kiterjedésű ország, lakosságának kétharmada keresztyén. Régóta narratíva, hogy fel kell osztani. Közben az egykori stabil keresztyén országok sorban elestek (Spanyolország, Lengyelország, Írország, Málta). Ezekben az országokban az új narratívák átvették a hatalmat. 

Az embargó nem kényszerítette térdre Oroszországot, amely átállt a hadigazdaságra. Minden pörög tovább. Az orosz plázák ma is tele vannak árukkal, az emberek vásárolnak. Az előadó egy barátja élményét osztotta meg, aki Moszkvában hatalmas sorra lett figyelmes. Mikor közelebb ment kiderült, hogy gyémántot árultak. Szóval Oroszország nem áll olyan rosszul, ha az emberek gyémántért állnak sorban háborús időkben, hangzott el.

Kérdésre válaszolva Földi László rámutatott, 2014-től több millió radikális fiatal iszlamista érkezett Európába. Ők aztán rövidesen a hosszabb ideje itt élő muzulmánokat is fanatizálták. Például a magyarországi muzulmánok példásan beilleszkedtek a társadalomba, de 2014-től feleségeik hirtelen ismét csadort kezdtek el viselni. Miért van szükség a bevándorlókra? – tette fel a kérdést az előadó. Mert fogyasztóra van szükség. Az elöregedő európai társadalom nem vásárol, ezért behozzák a vásárlót. Először adnak nekik pénzt, majd mikor az elfogy, adnak nekik, ezúttal már az adott ország szociális rendszeréből. Földi László egy svájci példát említett, ahol alanyi jogon jár támogatás a bevándorlóknak. Egy kisvárosban élő hatfős bevándorló család felemésztette a teljes évi szociális keretet, azért a városka lakóira külön adót vetettek ki, hogy eltartsák őket.

Ma már nem az a terrorizmus, ha valaki robbant, hiszen az nem naponta történik, hanem az, hogy a gyermeket nem tudom kiengedni az utcára, mert nem érzem biztonságban. A mai német társadalom annak a következménye, hogy 70 éves agymosáson ment át. Ezzel szemben mi a kommunizmusban mindig tudtunk triblizni, kifejlődött a kreativitásunk a túlélés érdekében. 

Földi hangsúlyozta, hogy ő az európai határokat sürgősen visszaállítaná. Schengen valójában egy blöff, határok nélkül a biztonságot nem lehet garantálni, mutatott rá az előadó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában