Erőszak

2 órája

Gyermekbántalmazás miatt indult vizsgálat a paptamási iskolában

Gyermekbántalmazási ügyben kereste meg szerkesztőségünket egy, a neve elhallgatását kérő család. Elmondásuk szerint kedden a Paptamási Általános Iskolában a tanítónő megütötte első osztályos kisfiukat, olyan erősen, hogy az ütésnek nyoma maradt az arcán. A család a rendőrségen is jelentette az ügyet.

Forrás: Maszol.ro

Pap István

A szerkesztőségünket megkereső család villanyposta-üzenetében egy fényképet is mellékelt, amelyen a gyermek fél arca látszik, ütésnyommal a bal arcán és a szeme alatt. Az apuka elmondta, hogy az eset kedden történt: a kisfia azt mondta neki, hogy az óra végén felállt, mert azt hitte, kicsengettek, a tanító néni ekkor ütötte meg. Az édesapa elmondása szerint a tanítónő, R. I. korábban nem bántotta a gyereket, és nem tudnak arról, hogy lett volna ehhez hasonló incidense. „Mi nem is haragszunk annyira a tanítónőre, de az egy komoly pofon volt, amit egy gyereknek még a szülőtől sem szabad kapnia, nemhogy egy tanítónőtől” – fogalmazott az apuka, majd hozzátette: „Mi nem azt akarjuk, hogy a tanítónő ne tanítson minket, hanem az zavart nagyon, hogy az iskola próbálja ezt az egészet úgy elintézni, hogy erről senki ne tudjon. Egy ilyen eset nem annyira természetes, mint amennyire ők ezt próbálják feltüntetni”. Megtudtuk azt is, hogy még az eset napján, kedden jelezték az ügyet a rendőrségnek, a jegyzőkönyvet szerdán vették fel mind az édesanya, mind az édesapa nyilatkozatával. „Még nem döntöttük el, hogy ebből bírósági ügy legyen” – tette hozzá a férfi, aki azt is nehezményezi, hogy „Mióta ezt a dolgot jelentettük a rendőrségen, azóta csak mi kapunk fenyegetésszerű dolgokat. A többi szülő az osztályban próbál petíciót indítani, hogy szeretnék a tanítónőt visszakapni. Őket az nem feltétlenül érdekli, hogy a tanítónő akkora pofont adott egy hétéves gyereknek, hogy egy felnőtt se nagyon tudta volna viselni. Felfüggesztették a tanítónőt, de a hátunk mögött az igazgatónő felhívja a szülőket, hogy indítsanak petíciót, hogy visszavegyék őt. Már a gyámügyet is kiküldték hozzánk, hogy nézzék meg, hogy a gyereknek van-e valamilyen problémája. Csak azt nem értjük, hogy ha a gyereket megütik az iskolában, akkor miért minket vizsgálnak ki?” – fogalmazott. Végezetül elárulta, hogy az eset után beszélt a tanítónővel, aki elmondta neki, hogy nagyon sajnálja, ami történt, nem tudja, mi történt vele, amikor megütötte a gyereket.

A tanítónő nem kíván a sajtónak nyilatkozni – ezt Piski Emese, a Paptamási Általános Iskola igazgatónője közölte velünk, amikor az üggyel kapcsolatos kérdéseinket feltettük. „Hogy pontosan mi hogyan történt, az akkor derül ki, amikor lezárul a kivizsgálás” – mondta az igazgatónő. Elmesélte, hogy amint a nagymama megkereste az igazgatóságot és bejelentést tett arról, hogy az iskolában fizikai erőszak történt, azonnal megindult a törvény szerint előírt eljárás. „A vezetőtanácsban megalakítottuk a vizsgálóbizottságot, amiben nincs benne sem az igazgató, sem a vezetőtanácsi tagok. A tanító nénit kivontuk az osztályból, a vizsgálat ideje alatt irodai tevékenysége van, könyvtárosi szolgálatot lát el. Hívtunk egy nyugdíjas tanító nénit, aki helyettesíti az osztályban” – fogalmazott Piski Emese. Hozzátette, hogy a bizottság harminc napon belül el kell készítse a jelentését. „Időközben értesítettük a gyermekvédelmi igazgatóságot, az ő kivizsgálásukat várjuk. Amikor tőlük is megkapjuk az összesítést, akkor a vezetőtanács fog hozni egy döntést”. Az említett döntés az írásos figyelmeztetéstől a fizetésmegvonáson át az eltanácsolásig sokféle lehet az eset súlyosságától függően – tette hozzá. „Az egész eljárásnak harminc nap alatt le kel futnia, de mi szeretnénk ezt a lehető leghamarabb lezárni, mert a gyerekeknek és a többi szülőnek joguk van arra, hogy a tanító nénit visszakapják, ugyanis eléggé nehezményezték azt, hogy ez a felfüggesztés megtörtént”. Piski Emese kiemelte, hogy nem tartozik az igazgatói hatáskörbe az, hogy felülbírálja a szülők akaratát, akiknek hiányzik a tanító néni. Kérdésünkre válaszolva Piski Emese elmondta, hogy eddig nem volt kifogás a tanítónő ellen. „Közel 30 éves régisége van a tanügyben, itt, Paptamásiban becsülettel megállta a helyét, és generációkat engedett ki a kezéből, nem is akárhogyan. Egy jó kollégáról van szó, meglátjuk, mi lesz az eljárás eredménye” – emelte ki. Szintén kérdésünkre válaszolva Piski Emese elmondta, hogy a gyermekkel nem beszélt, nem is lett volna szabad, a gyermek ugyanis csak egyszer hallgatható ki és csak a gyermekvédelmi igazgatóság teheti ezt meg a szülők jelenlétében. Az igazgatónő elárulta, hogy tud a rendőrségi feljelentésről. „Ezt is a nagymama közölte velünk, de a rendőrség engem még nem keresett meg ezzel kapcsolatban” – fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában