XI. Szórványprogram

2 órája

Látványos drónbemutató a mezőtelki gazdafórumon

A XI. Szórványprogram keretében a Bihar megyei RMDSZ, a mezőtelki közbirtokosság és a Partiumi Falugazdász Egyesület közös szervezésében gazdafórumot és termékbemutatót tartottak Mezőtelkiben múlt vasárnap a helyi művelődési házban.

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Géczi János céckei alpolgármester (Mezőtelki közigazgatási szempontból ehhez a községhez tartozik) köszöntötte. Úgy fogalmazott: fontos ez a rendezvény, hiszen mezőgazdaság nélkül „még az űrbe se lehet menni”. Szerinte ezért nem kellene a gazdákat lenézni, annál is inkább, mivel az agráriumnak olyan fontos ágazatai vannak, mint az állattenyésztés, a gabonatermesztés, a kertészet, és „ennivaló nélkül nem tudunk létezni”. Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető alelnöke az összefogás fontosságát emelte ki, mely ezen fórum megszervezésében is eredményhez vezetett. Megjegyezte: míg tavaly a pályázatokra tevődött a hangsúly, idén inkább a jövőbe mutató technológiákra fókuszálnak, és a sorozatot mindenképpen folytatni szeretnék a következő években is.

 

Gólya Szilárd és Téglási Zsolt tanácsadók a natúrtechnológiákról tartottak prezentációt egy magyarországi cég képviseletében. Többek közt beszéltek a talajoltás előnyeiről, a fontosabb szántóföldi növények melléktermékeinek tápanyagtartalmáról, a műtrágyák általános hasznosulási rátájáról, a lombtrágyázásról, valamint arról is, hogy miért szükséges a biostimulátor, és bír pozitív hatással az őszi lombkezelés. A Szatmár megyei Csanálosról érkezett Bartha Károly előadásának a témái a húsmarha-gazdálkodás és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti társulási forma előnyei voltak.

 

Domján Réka, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) pályázatelbírálója kifejtette: jelenleg kevés olyan AFIR-pályázat van, melyre még jelentkezni lehet. Mégis, november 18-ig még elérhető az engedélyezett termelői csoportok létrehozásának a támogatása, illetve egy másik lehetőség, amivel élni lehet, hogy visszaigényelhető a mezőgazdasági biztosítások díja. Egyéb kategóriába tartoznak azok a pályázatok, melyek még a társadalmi vita szakaszában vannak, még várják tehát a végleges verziókat. Két intézkedés érdemel említést, az egyik a feldolgozásra vonatkozik, a másik a burgonya- és zöldségtermesztő gazdaságok fejlesztésére irányul. Ugyanakkor benne van a nemzeti stratégiai tervben a kis méretű gazdaságoknak a támogatása, de még nem írtak ki rá pályázatot, illetve jövőre külön intézkedésre számíthatnak a virág- és gyógynövénytermesztők. Általában véve pedig pluszpontok járnak az új, digitális, az energiahatékonyságot és a termelékenységet növelő technológiákért, és sok esetben azért is, ha szövetkezetek pályáznak – magyarázta Domján Réka.

 

A Tasnádról érkezett Nagy István a robotkormányok forgalmazásáról, összeszereléséről és szervizeléséről beszélt. Csuzi Botond légiforgalmi mérnök a mezőgazdasági munkákat megkönnyítő drónhasználatról beszélt. Hangsúlyozta: nem kell félni ettől, mert máshol már létezik, bevált, nem okoz kárt a növényekben, és egyre inkább teret hódít. Megjegyezte: a törvényi háttér kidolgozás alatt áll, azért is vállalta a képviselőjelöltséget, hogy megválasztása esetén ezt a folyamatot felgyorsítsa a parlamentben. Ezt követően Magyari Ferenc szakértő egy látványos bemutatót tartott az udvaron „a polcról civil célokra jelenleg levehető legnagyobb drónnal”, mely ezúttal ötven liter vizet szórt szét, de a mezőgazdaságban persze permetlével teszi ugyanezt. A fórum nótaesttel és közös vacsorával zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában