Beruházás

3 órája

Megépült egy újabb váradi felüljáró

Pénteken avatták fel, szombaton délelőtt tíz órakor nyílik meg az autóforgalom előtt Nagyvárad határában a Borsi úton az ipari park és az intermodális szállítási csomópont közelében lévő közúti felüljáró és az alatta lévő körforgalom.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

A nagyváradi helyi és a a megyei tanács vezetősége, országos intézmények, valamint a kivitelezők jelenlétében avatták fel pénteken délelőtt a Borsi úti közúti felüljárót, melyet szombaton délelőtt tíz órakor nyitnak meg a forgalom előtt. Az avatón Florin Birta, Nagyvárad polgármestere felidézte, hogy a Borsi úti felüljáró építésének gondolata 2018-ban merült fel még Ilie Bolojan polgármesterségének idején, mert meg kellett oldani azt a problémát, hogy a 144 hektáron elterülő 1. számú ipari parkba mintegy nyolcezer dolgozó járt nap mint nap munkába, emiatt rendre komoly torlódások keletkeztek a Borsi úton. A felüljáró építését úgy tervezték meg, hogy szem előtt tartották az elkövetkező fejlesztési projekteket is, magyarázta Birta. Például tekintettel voltak arra, hogy ebben az övezetben megépül az évek során – és időközben meg is épült – az intermodális szállítási csomópont, továbbá olyan magasra tervezték a felüljárót, hogy alatta elhaladhasson majd a villamosvasút. Az elöljáró megemlítette azt is, hogy a felüljáró alatt kialakított körforgalomban lehelyezték a csatornavezetéket, amely összeköti a csatornarendszert a biharpüspöki hálózattal, és nem kell majd feltörni itt semmit, amikor a csatornázási munkálatok fognak zajlani. 

Fotó: Alexandru Nițescu

A polgármester dicsérte a kivitelező Freyrom és Procons Group cégeket, ugyanis tavaly év végén adták ki az építkezés megkezdésére vonatkozó rendeletet, a kivitelezési időszak húsz hónap, tehát 2025 augusztusáig volna idejük a cégeknek megépíteni a felüljárót, de már most, 2024 októberében sikerül átadni az építményt. Köszönetet mondott a Szállításügyi Minisztériumnak és az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaságnak (PNRR) is, amiért támogatást nyújtottak abban, hogy a beruházásra uniós forrásokat lehessen lehívni. A polgármester felidézte, hogy a megközelítőleg 11 millió eurós beruházást a város saját költségvetéséből kezdte meg, majd az említett intézményekkel való egyeztetés után elérték azt, hogy 9 millió eurót az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) lehessen lehívni erre a projektre. 

Jelen volt az avatáson Cristian Pistol a CNAIR igazgatója is, aki elmondta, hogy ez a felüljáró két jelentős problémát old meg egyszerre: egyrészt zökkenőmentessé teszi a forgalmat a román-magyar határszakaszon, másrészt pedig növeli a közlekedésbiztonságot, várhatóan sokkal kevesebb lesz a baleset a felüljáró átadása után. Adrian Foghiș, a Szállításügyi Minisztérium államtitkára a maga során azt emelte ki, hogy ez az első közúti felüljáró, ami a PNRR finanszírozásával épül az országban, tehát országos premiernek számító beruházásról van szó. Mind Pistol, mind pedig Foghiș méltatták az itteni helyi önkormányzat teljesítményét, mely képes végigvinni nagy értékű és jelentőségű infrastrukturális beruházásokat, és azt szeretnék, ha ez jó gyakorlatként szolgálna az ország más régiói számára. Végezetül Florin Birta elmondta, hogy a felüljáró mintegy egy kilométer hosszú a felhajtókkal együtt. 

A következő időszakban a kivitelezők a 2,2 kilométer hosszú gyűjtőutat építik meg, mely a felüljáró alatti körforgalmat köti majd össze az intermodális szállítási csomóponttal és az A3 autópályára felvezető összekötő úttal. Maga a felüljáró és az alatta lévő körforgalom szombaton délelőtt tíz órakor nyílik meg az autóforgalom előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában