Konferencia

3 órája

Nagyváradon az IQ Digital Summit

Fotó: Alexandru Nițescu

Az IQ Digital Summit az egyik legnagyobb szabású konferencia, melyet a digitális átalakulás és az új technológiák témakörében rendeznek. Az eseménynek ezúttal a nagyváradi színház ad otthont október 3-án, csütörtökön 9 órai kezdettel. „Az eseményen kilenc órán át olyan személyiségek lépnek színpadra, akiknek víziói fejlődést generálhatnak a helyi közösségben, a pozitív társadalmi hatást eredményező technológiák segítségével” – közölték a szervezők. Az eseménynek olyan rangos meghívottai lesznek, mint Riaz Shah, a Hult International Business School innováció és vezetés professzora, aki 10.15-től a változó környezetben megvalósítható üzleti sikerről fog előadást tartani. Az esemény másik kiemelt előadója továbbá Cassie Kozyrkov, a Google vezető döntéskutatója, mesterségesintelligencia-tanácsadó, aki 15.30-tól lép színpadra, és a döntési intelligenciáról (DI) fog beszélni. A konferencián több nagyváradi előadó is értekezik majd, és várják az eseményre Florin Birta polgármestert is. A konferenciára előzetes bejelentkezés útján lehetett bejutni, és sajtóbeszámolók szerint hamar megteltek a helyek, ezért a szervezők még várólistát is összeállítottak azoknak, akik már nem kaptak helyet, de még reménykedhettek abban, hogy bejutnak, ha lesznek, akik lemondják a részvételt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában