5 órája
A Steaua legyőzésével csoportelsőként jutott tovább a Nagyváradi VSK
A váradi vízilabdások a Román Kupa elődöntőjében a Bukaresti Rapid ellen csapnak össze december 21-én, szombaton 17 órától. A találkozót a TVR Sport élőben közvetíti.
Fotó: Narcis Alexandru
Szakács Dávid
Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben megírtuk a Nagyváradi VSK a Marosvásárhelyen rendezett Román Kupa csoportkörében Bukaresti Steauával, a Nagyváradi Egyetem SK-val, illetve a Kolozsvári Politehnicával került egy kvartettbe. A VSK az első két meccsén a papírformának megfelelően legyőzte a Kolozsvárt és az ESK-t, előbbit 34–6-ra, míg utóbbit 16–6-ra. A piros-kékekre az utolsó csoportmérkőzésen a Steaua elleni rangadó várt, amit a váradiak egyik legfontosabb gólgyárosa, Ivan Gusarov ki kellett hagyja, mivel a Román Vízilabda-szövetség szabályzata szerint csupán három idegenlégióst játszathat egy csapat egy találkozón (Filip Gardasevic, Manuel Klutsch és Petar Velkic kapott lehetőséget).
Az összecsapás első találatát a Nagyvárad szerezte Nichita Ilisie révén, a bukarestiek viszont hamar egalizáltak. A váradi együttes ezt követően háromgólos előnyre tett szert, a fővárosiak az első játékrész végéig azonban faragtak hátrányukból (4–3). A második negyed a váradiakról szólt, miután hatékony támadójátékuknak köszönhetően 9–4-re duzzadt előnyük a nagy szünetig. A találkozó további részében kiegyenlített játék folyt, a Steaua képtelen volt reagálni a VSK dinamikus támadásaira. A végeredmény 15–11, Petar Kovacevic tanítványai csoportelsőként jutottak tovább a kupa elődöntőjébe, ahol a Bukaresti Rapid lesz az ellenfelük szombaton 17 órától. A Steaua a Bukaresti Dinamoval vív majd a döntőbe jutásért.
Az 5. helyért játszik az ESK
Az Egyetem SK csütörtökön a Steaua ellen kezdte a tornát, ahol simán, 24–4-re kikapott a címvédőtől, majd ezután következett a VSK-val szembeni vereség is péntek reggel. A harmadik összecsapáson viszont a váradi egyetemisták 17–8-ra nyertek a Politehnica ellen, ezzel harmadikként zártak a csoportot. Az ESK szombaton 20 órától a Sportul Studențesc ellen száll medencébe a Román Kupa ötödik helyéért.