Egymillió csillag

2 órája

Szegénykonyhákért égtek a mécsesek Nagyváradon

A szerző felvételei

Szombati-Gille Tamás

Ismét kigyúltak a szolidaritás lángjai Nagyvárad főterén, ahol a görög-katolikus Caritas Eparhial és a római katolikus Caritas Catolica közös szervezésében zajlott az idei Egymillió Csillag rendezvény október 24-én, csütörtökön. A katolikus segélyszervezetek hagyományos láthatósági rendezvényét minden évben együtt szervezi a két nagyváradi karitász, a város valamely emblematikus közterületén, a bevételt pedig karitatív célra ajánlja fel.

 

Ezúttal az impozáns Szent Miklós görög-katolikus katedrális előtti teret választották helyszínül, ahol a Caritas önkéntesei teát és mécseseket osztottak, amit a rendezvény végén közösen helyezhettek el a résztvevők. Az Enjoy Music fiatal énekesei könnyűzenei műsorral léptek fel, a gyerekek szórakoztatásáról pedig egy profi bohóc gondoskodott. A jelenlevőknek lehetőségük volt adományokat is leadni a kihelyezett perselyekbe, melyeknek bevételét idén a szegénykonyhák támogatására ajánlották fel.

A rendezvényen a két testvérszervezet főigazgatói, Rajna József kanonok, valamint Todorean Olimpiu parókus köszöntötték az egybegyűlteket, kifejezve hálájukat a sokéves együttműködésért és azért, hogy a helyi hatóságok is figyelmet és erőforrásokat szentelnek a rászorulók étkeztetésére. „Küldetésünk Krisztustól való, hiszen ő mondotta, hogy mindig lesznek szegények közöttünk, és ezen a mai estén, amikor mécseseket gyújtunk az Egymillió Csillag jegyében, a velük való együttérzésünket fejezzük ki. Gondolunk azokra, akik nélkülöznek, hiányt szenvednek. De a részvét önmagában nem elegendő, azt tetteknek is követniük kell” – hangsúlyozta Rajna József atya, aki a Jóisten áldását kérte mindazokra a munkatársakra, önkéntesekre, támogatókra, akik a karitatív munkában részt vesznek.

A helyhatóságok képviseletében Anca Grama, a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) vezetője szólalt fel, méltatva a Caritas szervezetek szegényétkeztetésben végzett több évtizedes tevékenységét és biztosítva képviselőiket a városi hatóság további támogatásáról. A beszédeket követően Vakon Zsolt püspöki titkár, irodaigazgató vezetett magyar nyelvű imádságot, majd ex. Virgil Bercea görög-katolikus püspök osztott főpásztori áldást. Ezt követően az egyházi és világi elöljárók helyezték el az első mécseseket a főtéren, élő gyertyalángokból kirakott Caritas-embléma talapzatánál, majd pedig a hívek, az egybegyűlt résztvevők és az önkéntesek helyezték el az együttérzés mécseseit – több mint kétszázat –, egyre növelve a fényt. A rendezvényt gazdagította több meghatóan szép zenei momentum az Enjoy Music fiatal énekesei, Herczeg Hanna (9) és Alyssa Caba (10) előadásában.

A szervezők és a résztvevők meghitt hangulatú, sikeres rendezvényt nyugtázhattak, ami egyaránt példázta a váradi közösség szociális érzékenységét és a különböző felekezetek és nemzetiségek közötti kiváló együttműködést és egységet a megyeszékhelyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában