2 órája
Advent negyedik vasárnapja és karácsony a Fő utcán
Sajtóközlemény
Már csak a szeretetet jelképező negyedik gyertyát kell meggyújtanunk az adventi koszorún, és itt is van a szeretet ünnepe. Sok szeretettel várunk mindenkit a Szent László Egyesület, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) által a nagyváradi Fő utcán, a Holnaposok szoborcsoport mellett felállított adventi koszorúhoz 2024. december 22-én, vasárnap 17.30 órára, hogy együtt lobbantsuk lángra az utolsó gyertyát is.
A szertartást Kardos József, a nagyváradi unitárius egyházközség lelkipásztora végzi. Az adventi és karácsonyi énekeket az unitárius egyházközség énekkara szolgáltatja, vezetőjük Szilágyi Ágnes énektanárnő.
Ám ezzel nem ér véget a koszorúnál szervezett ünnepi események sora: karácsony első napján, december 25-én 16 órától ugyanott karácsonyi énekekkel adunk hálát Istennek már 14. alkalommal, hogy elküldte nekünk egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett közös éneklés hagyománya 2010-ben vette kezdetét, és eddig mindössze 2020-ban maradt ki, akkor a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség a találkozásra.
A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit az ünnepi gyertyagyújtásra és a karácsonyi éneklésre!
A Szent László Egyesület