Borokat szenteltek a premontrei rend nagyváradi széktemplomában

Ciucur Losonczi Antonius

Elmélkedésében Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát arra hívta fel a figyelmet, hogy karácsony harmadnapján egy húsvéti evangéliumi részlet hangzik el a katolikus egyházban. Ez nem tévedés, hanem talán inkább célzás arra, hogy Jézus egy barlangistállóban született, és feltámadása előtt a holttestestét egy barlangsírban helyezték el.

Érdekes módon, a karácsonyi ünnepkörben december 26-án, Szent István diakónus, első vértanú napján lovakat és zabot szenteltek régen. Még a premontreieknél is nagy zabszentelés volt, hiszen hajdan a helyváltoztatás fontos eszközei voltak a lovak. Ha belegondolunk, amikor elődeink minden évben innen, Váradhegyfokról el kellett hogy jussanak a franciaországi Premontréba, legalább egy hónapig tarthatott nekik ez az út. Akkoriban az utazások egyáltalán nem voltak biztonságosak, az utazókat gyakran kirabolták, ezért a prépost egy kisebb magánhadsereggel kellett rendelkezzen. Sokan megbetegedtek vagy fogságba kerültek, ezért van az, hogy a mai napig nem lehet teljes bizonyossággal összeállítani, hogy kik voltak a váradi apátok. Egy-egy eltávozáskor, illetve visszajövetelkor feltartóztatták őket, vagy kirabolták, hogy szegénységükben nem tudtak hazatérni. Így fordulhat elő, hogy ugyanazok az apátok váltogatták egymást, sőt, az a furcsaság is megtörtént, hogy egy időben két apát volt egy kolostorban, és amikor valamelyikük hazatért, a másik félreállt, magyarázta Fejes Rudolf Anzelm.

A régi premontrei hagyományok különben nem voltak annyira egyszerűek, mint a mostani szertartások. Megülték karácsony nyolcadát, és aprószentek ünnepén, december 28-án virgácsot szenteltek. A pap az áldás után, amikor elbocsátotta a népet, a templomajtójához vonult és mindenkit megcsapott egy megszentelt vesszővel, hogy érezzék ők is azon anyák fájdalmát, akik elveszítették Heródes miatt a fiúgyermekeiket. A nyolcadik napon, január 1-én kiskarácsonyt tartottak, ami az Úr Jézus névadásának és körülmetélésének volt az ünnepe, fejtette ki a szentmise szónoka.

Mikor szentelnek bort?

A szőlőtermelő vidékeken premontrei rendi hagyománynak számított, hogy Szent János apostol és evangélista december 27-i ünnepén bort szenteltek a templomokban. Amikor Asszonyvásárára került, mivel a templom teteje károsodva volt, Fejes Rudolf Anzelm felmászott a padlásra, hogy közelebbről szemügyre vegye a tetőzetet, és sínszerű fagerendákat látott ott lefektetve. Azt gondolta, hozzátartoznak a fedélszékhez, az öreg kántor azonban felvilágosította, hogy ezeken gördítették be hajdan a boroshordókat a szentélyhez Szent János napján. Régen ugyanis tizenhat hektár szőlőbirtoka volt a prépostságnak a hegyen. A kommunizmusban sajnos a szőlőtőkéket kiirtották, és a rendszerváltozás után már nem telepítették vissza, „a műemlék pinceerdő” – ahogyan a helyiek nevezik a pincesort – falai pedig manapság omladoznak.

Az ősi hagyományok szerint a premontreiek templomaiban Szent János ünnepén azonban nemcsak hordó állt középen, hanem Szent János asztalát is megterítették. Sőt, anélkül, hogy kocsmává változtatták volna Isten házát, illett ott helyben megkóstolni a megszentelt újbort. A férfiak csípőövéhez ezért pohár volt kötve, az asszonyok pedig „borkorcsolyákat” készítettek. Szent János asztalára a szentmisén süteményeket, sajtokat és almákat tettek, illetve, aki hozott magával bort, az egy kancsóval erre az asztalra is kihelyezett a szőlő levéből, hogy azok is ihassanak belőle, akiknek nincs sajátjuk. A papnak külön úgynevezett Szent János pohara volt, melybe az áldás után bort öntött, majd kikiabálta a népnek, hogy: Vegyétek Szent János szeretetét! „A mértékletes borivás közben gondoljunk arra, hogy a szeretetünk akkor autentikus, ha olyan ártatlan és gyöngéd, mint a betlehemi jászolban felvő kisded”, tanácsolta Fejes Rudolf Anzelm.