3 órája
Együttműködési egyezmény a bekötőút megépítéséért
Illusztráció
Újabb bekötőút épül Váradszentmártonban, ennek érdekében együttműködési egyezményt köt a Bihar Megyei Tanács és a szentmártoni önkormányzat – döntött szerdai ülésén a megyei tanács. Mircea Mălan, a tanács alelnöke a napirendi pont vitáján elmondta: a jelenlegi tervek szerint a metropolisz övezeti körgyűrűn Nagyürögd felől érkező autósok csak egy szűk, kanyargós úton tudnak behajtani Szentmártonba a President komplexum mellett, ami alkalmatlan a nehézforgalom bonyolítására. Ennek a problémának a kiküszöbölésére létesítenek egy bekötőutat, mely a 76-os országút fölött átívelő, most épülő viadukt utáni szakaszon épül meg, és onnan lehet majd lehajtani a szentmártoni körgyűrűre. Ez az új bekötőút megkönnyíti majd az autósoknak azt, hogy eljussanak Nagyváradra, vagy Belényes irányába – fejtette ki Mălan. A megkötendő egyezmény értelmében a megyei tanács és a szentmártoni önkormányzat fele-fele arányban vállalja magára ennek a beruházásnak a költségeit. A megyei tanács egyhangúlag elfogadta a határozattervezetet.