2 órája
Fellobbant a harmadik gyertyaláng a művészeti líceum udvarán
Az elmúlt évek hagyományait követve az idén is adventi koszorút állított a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozata, Petőfi park melletti épületének udvarán. A harmadik adventi gyertyát két diák gyújtotta meg december 16-án, hétfő délben.
Ciucur Losonczi Antonius
A megjelent tanárokat és diákokat Nagy Gabriella igazgatóhelyettes köszöntötte mielőtt meggyújtották volna a harmadik adventi gyertyát a művészeti líceum udvarán.
Ezúttal Szabó Ervin nagyvárad-olaszi római katolikus plébános elmélkedett, interaktív módon. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt vasárnap az örömvasárnapot ünnepeltük. 2007-ben a National Geographic nevű tudományos folyóirat egy felmérést készített arról, hogy a világon hol a legboldogabbak az emberek, hozzátéve, hogy ez kultúrafüggő. Meglepő módon nem valamelyik gazdag nyugat-európai ország végzett az első helyen, hanem a dél-amerikai Kolumbia. A tudósok szerint azért, mert bár szegénységben élnek a lakói, mégis jók a kapcsolataik. Ha vallásosak vagytok – azaz jó viszonyt ápoltok Istennel –, és vannak jó osztálytársaitok, barátaitok, szerető szüleitek, akkor tehát boldogabbak vagytok – magyarázta a tisztelendő a diákoknak. Hangsúlyozta: az emberi agy is a kapcsolatokért dolgozik a legtöbbet. „Azt kívánom, hogy legyen jó kapcsolatotok Istennel és embertársaitokkal, és akkor boldogság lesz a szívetekben” – fogalmazott Szabó Ervin.
Az ünnepségen felléptek a Lukács Annamária tanár által vezényelt iskolakórus tagjai, a trombita szakos diákok (felkészítőjük: Vura János tanár), illetve Mados Andrea tanítványa, Gál Hanna Nóra szavalt.