2024.12.05. 15:21
Idén utoljára nyílt kiállítás a TEG-ben
Téli tárlat címmel a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének nyílt csoportos tárlata december 4-én, szerdán este a Kanonok sori képtárban. Az egybegyűlteket Csathó Töhötöm, a TEG művészeti vezetője köszöntötte.
Ciucur Losonczi Antonius
Mivel legközelebb már csak a jövő év elején, a magyar kultúra hetében tartanak hasonló ünnepséget, Csathó Töhötöm, a Tibor Ernő Galéria (TEG) művészeti vezetője felidézte, hogy a 2024-es esztendőt Istennek hála alkotói munkával tölthették, nem kellett háborúzniuk, mint sajnos a világ sok más tájain másoknak. Rengeteg kiállítást sikerült a galériában megszervezniük, „csak az ide látogatók tudhatják, hogy mennyi emelkedett pillanatban volt részük”. Szerinte igazi értékek, „lelki kincsek” születtek, melyekre büszkék lehetnek a TEG tagjai. Voltak egyéni és csoportos kiállítások egyaránt, és valamennyi alkalommal mély üzenetek fogalmazódtak meg. A mostani tárlaton megtekinthető munkák változatos technikával készültek, de közös a témájuk abban az értelemben, hogy próbálnak ráhangolni az adventre, a karácsonyra, például régi élményeknek a felelevenítésével, vagy téli tájaknak az ábrázolásával, biztatást, erőt, reményt sugallva a hit tükrében – fogalmazott Csathó Töhötöm.
A vernisszázson fellépett a Duo Sola Fide (Thurzó Sándor József brácsaművész és Fórián Andrea író), az időszakos kiállítás január közepéig tekinthető meg.