Tóth III. Mátyás – aki magyar állampolgárként szerepelt a román labdarúgó-válogatottban

Jósa Attila

Amikor Nagyvárad legendás futballcsapata, a NAC szóba kerül, az első nevek között általában Bodola Gyula, Lóránt
Gyula és Barátky Gyula tűnik fel. Ezek a játékosok a csapat hőskorának ikonikus alakjai, akiknek nevét generációk őrizték meg. Azonban a dicsőség mögött állt egy sokoldalú és kiemelkedően tehetséges csapat, amelyben más klasszisok is szerepet kaptak – köztük Tóth III., akinek játékintelligenciája és gyorsasága nem maradhat említés nélkül, még ha a történelem kicsit háttérbe is szorította.
Tóth 1922. április 1-jén született Békésen, egy egyszerű család gyermekeként. Gyermekkorától kezdve a futball rabja volt: gyakran napokat töltött a barátaival a helyi grundokon, ahol a játék iránti szenvedélye már korán megmutatkozott. Nem telt el sok idő, és a helyi felnőtt csapatban találta magát – mindössze tizenhárom évesen! Már akkor is lenyűgözte a közönséget gyorsaságával és technikai képzettségével, de igazi védjegyévé az úgynevezett „oxi” vált, amelyet sarokkal való labdaátvételként ismerhetünk. Ezzel a mozdulattal nemcsak elkápráztatta a nézőket, hanem gyakran teljesen
összezavarta az ellenfeleit is. A tehetsége hamar feltűnt a nagyobb csapatoknak is, az Újpest hívására nem mondhatott
nemet, s bár gyermekként a Ferencváros szurkolója volt, hamar otthonra lelt az öltözőben, ahol olyan legendákkal játszhatott együtt, mint Zsengellér Gyula és Szalay Sándor.

A vidéki futball fellegvára

Az újpesti évek után Tóth Mátyás karrierje új fordulatot vett: Nagyváradra igazolt, döntésében nemcsak a sport, hanem
az anyagi szempontok is fontos szerepet játszottak. A Nagyváradi Atlétikai Club a bécsi döntés után Magyarország egyik legjobb csapata volt, színvonala felért a legjobb fővárosi egyesületekével. A csapat teljesítménye Tóth egykori klubját, az Újpestet is felülmúlta, és a váradi, erdélyi születésű játékosok számára mindennél fontosabb volt, hogy magyar bajnoki címet nyerhessenek, ami végül 1944-ben sikerült is a zöld-fehér alakulatnak. Bár a csapatban nagy volt az összhang, Perényivel, a későbbi Pecsovszkyval nem szeretett együtt játszani Tóth, mivel amikor a csapat vezetett egy adott
mérkőzésen – és többnyire vezettek is –, Perényi gyakran zrikálta, froclizta az ellenfelet. Ez a fajta provokatív játék Tóth számára zavaró és felesleges volt, különösen akkor, amikor már biztosnak tűnt a győzelem. 

A háború árnyékában

Bár a háború évei mindenki számára nehézségekkel teltek, a futball valamiféle menedéket jelentett a bizonytalan időkben. A háború után ez egycsapásra megváltozott, bár Tóth III. egy rövid, a Vasasnál tett kitérő után
visszatért Váradra, már nem kecsegtették a „nagy dohánnyal”, így rövid időn belül tovább is állt és a korszak egyik legerősebb román csapatához, a Bukaresti Carmenhez igazolt. A bukarestiek éppen egy Vasas elleni meccsen
„szúrták ki“ a szélvészgyors szélsőt. Átigazolásában az is szerepet játszott, hogy a Carmen csapata baloldali politikai irányultságot képviselt, és mivel a Vasas is, a román klub vezetői azt hitték, hogy Tóth is baloldali. Ő azonban
gyorsan tisztázta, hogy nem foglalkozik a politikával, és hogy csupán a futballra összpontosít. 
Tóth III. Mátyás később visszatért a Vasasba, ahol többek között Kubalával játszhatott egy csapatban, előtte azonban
sikeres időszakot élt meg Romániában, amikor az Aradi ITA gárdájával román bajnoki címet szerzett. Az akkori aradi élet különleges volt számára, hiszen a város polgári, jó környezetet kínált, és a csapat is kiemelkedett az ország futballtérképén, ráadásul egykori váradi játékostársai is többen Neumann báró csapatánál kötöttek ki. Bár soha nem volt román állampolgár, 1946-ban mégis a román válogatott színeiben lépett pályára a Balkán-kupán, ami saját bevallása szerint is furcsa érzés volt. „Mindig magyar voltam, és az is maradok” – vallotta meg később, de elismerte, hogy a korszak politikai és társadalmi körülményei gyakran kényszerhelyzeteket teremtettek. A román válogatottban két
mérkőzésen egy alkalommal volt eredményes, míg a magyar címeres mezben 16 meccsen hat gól szerepel a neve mellett.
Ez lehetne akár hét is, a „szófiai majdnem gól” a magyar futball anekdotakönyvének egyik gyöngyszeme. 
A magyar válogatottal 1943 júniusában Bulgáriában játszottak, és már 3–0-ra vezettek, amikor Tóth egy csodálatos
akcióval végigszáguldott a védőkön. A hátvédek szó szerint a földön hevertek, mint a kuglibábuk, ő pedig könnyedén,
szinte játékos mozdulattal gurította volna a labdát az üres kapuba. Ekkor azonban egy váratlan fordulat történt: a kapu mögött álló egyik néző – aki valószínűleg katona lehetett, egyenruhát viselve – hirtelen a pályára lépett, és kirúgta a labdát, megakadályozva ezzel a gólt. Bár a meccset végül 4–2-re nyerték, Tóthot bosszantotta, hogy ez az egyedi helyzet megakadályozta a biztos találatot.

Svédország: egy új otthon

Tóth III. Mátyás életének egy jelentős fejezete kezdődött 1949-ben, amikor Magyarországot elhagyva Olaszország felé vette az irányt. Abban az időben a hivatalos kiutazás már nem volt lehetséges, ezért aradi barátai segítségével Pozsonynál átkelt a Dunán. Klasszisára jellemző, hogy a válogatottban egy bizonyos Czibor Zoltán vette át megüresedett helyét a balszélen… Olaszországba nagy reményekkel érkezett. Két nagy klub, az AS Roma és a Lazio is érdeklődött iránta, ám a magyar szövetség döntése, amely örökre eltiltotta őt, végül meghiúsította, hogy bármelyik olasz csapat
szerződtesse. Anyagi tartalékai hamarosan kimerültek, és egy táborba került, ahol tüdőbetegséggel is meg kellett küzdenie. A nehézségek közepette egy emlék adott új reményt. Még 1943-ban, a magyar válogatott skandináviai túráján, Stockholmban találkozott Gusztáv Adolf svéd trónörökössel. Akkoriban az a szokás járta, hogy a rangos mérkőzéseken a királyi család valamely tagját bemutatták a játékosoknak. Tóth, előrelátóan néhány svéd kifejezést megtanulva, rögtönzött beszélgetést folytatott a trónörökössel, ami másnap a svéd lapok címoldalára került. A találkozás anynyira
emlékezetes maradt, hogy Olaszországban, reményvesztetten fekve, levelet írt Gusztáv Adolfnak, kiegészítve egy régi
újságcikkel, amely megörökítette közös pillanatukat. A levél nem maradt hatás nélkül: a svéd trónörökös pénzt és repülőjegyet küldött neki. Svédországban, bár a magyar futballisták nagy megbecsülésnek örvendtek, Tóth már nem
tudott újra futballistaként érvényesülni. Egészségi állapota, valamint a svéd király közbenjárásával kapott remek állás végleg elvonta őt a sportolói karriertől.
Egy börtönlátogatás alkalmával vetette fel, hogy az elítélteket aktív sportolással kellene foglalkoztatni. Ez az ötlete olyan
sikeresnek bizonyult, hogy rövid időn belül Svédország börtönsportjának első számú szakértője és szervezője lett. Halmstadban telepedett le, ahol egy négypályás edzőközpontot építtetett, és új életet kezdett. Svédországban megnősült, és ott élt egészen idős koráig, nyugdíjasként is aktívan részt véve a helyi közösség életében. 
Tóth III. Mátyás 2002 február 12-én hunyt el a svéd kikötővárosban. Élettörténete, amely a futballpályák hősiességétől
a társadalmi újításokig ívelt, méltán maradt emlékezetes az utókor számára.