Emléktúra

3 órája

Túrával emlékeztek a Don-kanyarban elesettekre

A Donnál nyolcvankét éve megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a nagyváradi Tanoda Egyesület a betfiai erdőben 2024. január 11-én, szombaton. A Kecse Attila által vezetett, immár 13. alkalommal lezajlott rendezvény útvonalát a püspökfürdői II. világháborús állásrendszer képezte.

Fotó:  A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

Mint az eddig lezajlott valamennyi emléktúra résztvevője, e sorok szerzője bátran kijelentheti, hogy talán az idén „fogtuk ki” a legjobb időjárást. Téliesen hideg volt ugyan, de nem annyira, hogy dideregnünk kellett volna. Sok helyen ropogott a hó a lábunk alatt, felidézve bennünk gyermekkori emlékeket, és csak elvétve voltunk kénytelenek csúszkálni, vagy sárban dagonyázni. A több éves hagyományt követve a Don-kanyari offenzíva 82. évfordulója apropóján szervezett túrára Püspökfürdőn gyülekeztek az érdeklődők, a busz végállomásánál, ahonnan szokás szerint a betfiai erdő erdészházához baktattunk, melynek filagóriája képezte, mint eddig minden alkalommal, a tulajdonképpeni kiindulópontot.

Fotó:  A szerző felvétele

Hősök a szó legnemesebb értelmében

Kecse Gabriella főszervező, a Tanoda Egyesület elnöke itt kiemelte, hogy céljuk az emlékállítás a hősöknek. Úgy fogalmazott: azt talán mindenki tudja, hogy mi történt 1943. január 12-én a Donnál. A 200 ezer fős seregből több mint 100 ezer honvéd azóta is jeltelen sírban fekszik ott, az ő emlékük megérdemel annyit, hogy mi a magunk módján, így a 21. században, egy kegyeleti túrával adózzunk nekik. Annál is inkább, mert ha a felmenők közt keresgélünk, szinte nem is létezik olyan magyar család, mely ne várt volna haza apát, fiút, testvért vagy szerelmet a Don-kanyarból. Több mint kétezer kilométerre a szülőföldjüktől, mínusz 42 fokban, nyári viseletben, embertelen körülmények közt harcoltak, ezért hősök a szó legnemesebb értelmében.

A szerző felvétele

A jó hangulatban telt túrán Kecse Attila szolgált szakszerű információkkal, egyúttal megemlékezve a helyben harcoló honvédekről, hiszen 1944. szeptember 20. és október 12. közt a környéken is harcok dúltak. Nem maradhatott el a fáklyagyújtás sem, és visszafelé jövet felmásztunk a kilátóra is, majd megnéztük a krátert. A rendezvényen rendszeresen részt vesznek az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE ’91 Nagyvárad) tagjai közül néhányan, valamint a Szacsvay iskola diákjai is, az idei alkalom sem képezett ez alól kivételt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában