Segélyakció

14 órája

Ezernégyszáz rászorulón segített a tél folyamán a Caritas Catolica

Forrás: Caritas Catolica

A program holland támogatóinak jelenlétében zárta téli segélyakcióját a nagyváradi Caritas Catolica múlt héten. Az évad utolsó utcai ételosztását február 26-án, szerdán tartották a sétálóutcán, a Barátok temploma oldalbejáratánál, ahol ezúttal is száz rászoruló személy gyűlt össze, hogy átvegye az ingyenes meleg ebédet, melyet a Caritas szociális konyha munkatársai készítettek. A menü sült csirke volt rizzsel, mellé pedig a holland HAK konzervgyár felajánlásából egy-egy üveg almapép is dukált. A kiosztásban a Caritas rendszeres önkéntesei mellett részt vett Ria és Piet Beukenkamp is, a Boskoop-i SOEB alapítvány képviselői, amely immár ötödik éve finanszírozza az akciót, megszakítás nélkül.

Forrás: Caritas Catolica

„Világéletemben segíteni akartam az embereken, ezért is választottam hivatásomnak az egészségügy asszisztensi munkát. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy az ember rendszeresen tegyen valamit önös érdekek nélkül, pusztán másokért. Az ilyesmi engem mindig nagyon jó érzéssel tölt el. Például, ha az utcai ételosztások alkalmával látom a kedvezményezettek szemében, hogy mennyire jól esik nekik az a figyelmesség és emberi törődés, amit a részükre nagy szeretettel készített meleg étel képvisel” – nyilatkozta a holland Ria Beukenkamp.

Forrás: Caritas Catolica

Az átfogó segélyprogram keretében, amely tavaly december 4-én vette kezdetét a nagyváradi Caritas Catolica munkatársai és önkéntesei 100 regisztrált rászoruló részére biztosítottak tűzifa segélyt, további 100 személyt és családot támogattak bőséges tartósélelmiszer csomaggal a karácsonyi ünnepkörhöz kötődve, valamint tizenkét hét alatt összesen 1200 adag meleg ebédet osztottak ki, heti egy alkalommal, szerdánként, a Barátok templománál. Megjegyzendő, hogy a Nagyváradi Élelmiszerbank jóvoltából, több alkalommal is joghurtokkal, üdítővel és pékipari termékekkel tudta kiegészíteni a meleg ebédeket a szociális konyha munkatársai. Az idény utolsó utcai ételosztásának lezárultával úgy a holland támogatók, mint a Caritas Catolica elkötelezte magát, hogy decembertől újra megvalósítsa a nagy sikerű akciót. A téli segélyprogram célja, hogy a Caritas Catolica által egész évben nyújtott mindennapi szociális szolgáltatások mellett egy többlet támogatást nyújtson a rászorulóknak a hideg hónapokra, amikor a szokásosnál is sérülékenyebbek, és fontosabb számukra a kalóriadús táplálkozás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában