Zuhogó esőben is ünnepeltek a magyarok Nagyváradon – GALÉRIA!

Ciucur Losonczi  Antonius

A „Győzni, előre magyar” mottójú központi rendezvény este hat órától a Szacsvay-szobornál kezdődött, ahol a zuhogó esőben a szervezők nevében Bántó Norbert üdvözölte az ünneplőket. Az alaphangulatot a Himnusz közös eléneklése adta meg, a Nagyváradi Művészeti Líceum fúvószenekarának kíséretében, melyet Vura János tanár vezényelt. Az ünnepi műsort szavalatok színesítették (fellépett Gál Hanna Nóra, a művészeti líceum nyolcadikos tanulója, felkészítője Mados Andrea, Bíró Levente, az Ady Endre Líceum diákja és Meleg Vilmos színművész), valamint a művészeti líceum SuliBand együttesének alkalomhoz illő koncertje, a gyerekeket Lukács Anna és Kása Tamás tanárok készítették fel.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök üzenetét Marcel Dragos prefektus olvasta fel, míg Orbán Viktor magyar kormányfő gondolatait dr. Simon Előd, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja továbbította.

Magyarnak lenni áldás

Szalay-Bobrovniczky Vince, a magyar kormány civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a 12 pont mondatai 177 év után is érvényes, időtálló szavak, hiszen mi mást kívánhatnánk ma is, mint békét és egyetértést. A történelem során sok különféle idegen hatalom próbálta megtörni, felszámolni a magyar nemzetet. Egy évezred távlatából kijelenthető, hogy ez egyiknek sem sikerült, továbbra is itt vagyunk, együtt, magyarként. Mindez nem magától értetődő, nem természetes állapot, hanem egy eredmény. Annak az eredménye, hogy a múltban a történelem olyan nagyjai, mint a márciusi ifjak, vagy éppen Szacsvay Imre megküzdöttek ezért a szabadságért, a jövőjükért. Ök tudták és megértették: magyarnak lenni áldás. Talán emiatt is kedves mindnyájunk számára 1848. március 15. Azon a napon mindenkit átjárt ez a gondolat és egységbe kovácsolta az utcára vonuló embereket. Talán még nem tudhatták, hogy pontosan mit indítanak el aznap, azzal azonban tisztában voltak, hogy amit tesznek, rendkívül veszélyes. A szabadságukért vívott harcban akár az életükkel is fizethettek. Ez mégsem tartotta őket vissza, mert tudták, ha ők nem teszik meg, amit kell, akkor senki nem fogja megtenni. Nem várhatták, hogy valaki más ki fogja vívni helyettük a szabadságot, ahogyan mi sem számíthatunk arra manapság, hogy rajtunk kívül bárki is az érdekeinket fogja képviselni a politika és a diplomácia porondján. Megtanultuk a leckét, ezt magunknak kell megtennünk.

„Azon a márciusi napon a ’48-as ifjak vállalták a felelősségét annak, hogy kezükbe vették a saját és hazájuk sorsának a jövőjét. Súlyos felelősség volt ez, ám tudták, hogy nincs más választásuk. Tették ezt az egész nemzetért, minden magyarért. Bár a forradalom győzedelmeskedni látszott, a helyzet hamar elmérgesedett, hogy aztán kitörjön a háború, a szabadságharc. A magyarokat már nem a forradalom eszméje kovácsolta össze a pesti utcákon, hanem a szükség és a kötelességtudat a harcmezőkön. Ők pedig nem késlekedtek, harcoltak. A szabadsághare végül elbukott és súlyos megtorlás következett utána. Tragédia volt ez, sok áldozattal, de mi tudjuk, hogy nem hiábavaló. A forradalom és szabadságharc hősei örökérvényű igazságokat tanítottak meg nekünk, tetteikre büszkeséggel tekintünk vissza, szavaikat mind a mai napig olvassuk, tanítjuk. Éppen ezért ne úgy tekintsünk az 1848–49-es eseményekre, mint sikertelenségre” – tanácsolta a szónok.

Óvjuk meg hagyományainkat, anyanyelvünket

Arról is beszélt Szalay-Bobrovniczky Vince: ha a ’48-as forradalom nagy alakjai tudták volna, hogy az utánuk jövő évszázad milyen megpróbáltatásokat, mennyi igazságtalanságot fog mérni a hazájukra, akkor bizonyára fájdalommal tekintettek volna a jövőbe. Még nekünk is nehéz feldolgozni azt, amit a két világégés és az utána következő évtizedek tartogattak a magyarság számára. De egy dolgot biztosra vehetünk: sem Petőfi, sem Batthyány, sem más a 48–49-es hősök közül nem adta volna fel a küzdelmet, ahogyan a hitüket sem veszítették volna el. Nekünk is eszerint kell élnünk, végeznünk a munkánkat. Óvjuk meg hagyományainkat, anyanyelvünket, öntudatunkat, hiszen ezek azok, amik összekötnek minket határon innen és túl – fejtette ki Szalay-Bobrovniczky Vince.

Nyugatról fújt a szél

Ünnepi beszédében Cseke Attila szenátor, fejlesztési miniszter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: 1848 márciusában is nyugatról, nem keletről fújt az a szél, amelynek szabadság illata volt, és amelyből a mi márciusi ifjúink ihletet merítettek. Úgy fogalmazott: március 15-e nemcsak emlékezés, hanem számvetés is a szabadságunk állapotáról. Megtanultuk, hogy soha nem dőlhetünk hátra elégedetten, mert nekünk, erdélyi magyaroknak a szabadságunk biztosítása folyamatos küszködés, néha küzdelem. Gyakran váratlanul jelennek meg a veszélyek, olyankor is, amikor nem számítunk rá. 1848-ban a szabadság volt veszélyben, és múlt évben is, 2024-ben is veszélyben éreztük az erdélyi magyar közösséget. Azt gondoltuk, a legnagyobb veszély az, ha nem lesz képviseletünk, ami segít megvédeni a közösségünket Brüsszelben és Bukarestben egyaránt.

De mi, magyarok, itt Erdélyben, 2024-ben is győzni akartunk. Előre tekintettünk, és jobb jövőt akarunk. Olyan jövőt, ahol vannak jogaink, van hangunk és képviseletünk, olyan jövőt, ahol közösségünk fejlődik és gyarapodik.  A magyarok kiállásával, a magyar közösség egészének erőfeszítésével az összes célunkat elértük, nagy sikert arattunk,  2024-ben megmutattuk, hogy erősebbek vagyunk, mint valaha.

A veszély azonban most ismét megjelent. Ismét együtt kell cselekednünk a szabadságunkért, a boldogulásunkért, hiszen a szélsőséges erők is történelmi méreteket öltenek a parlamentben, és az elnökválasztás áll előttünk. „Olyan erők mozgolódnak most, amelyek hátra akarnak tekinteni, nem előre. Amelyek kelet felé és a múlt felé néznek, és amelyek diktatúrát, szélsőséget és magyarellenességet látnak a szemük előtt. De mi, magyarok, megtanultuk a leckét. Ha Románia letér az európai útról, akkor megint csak suttogva beszélhetünk az utcán magyarul és legfeljebb újévkor családi körben énekelhetjük a Himnuszt” – figyelmeztetett a honatya.

A jövő előre van

Arról is beszélt Cseke Attila, hogy Nagyvárad mindig is a szabadság és a magyar szellem egyik bástyája volt. 1848-ban is itt lobogott a forradalom lángja, itt éltek és harcoltak azok, akik hittek a magyar nemzet felemelkedésében. „Ma is ebben a városban élünk, ebben a sokszínű közösségben, amelynek meg kell őriznie hagyományait, nyelvét és kultúráját. Egyre nagyobb kihívás ma romániai magyarnak lenni, mert a nacionalista hangok erősödnek, de nekünk, nagyváradiaknak példát kell mutatnunk összetartásból, kitartásból és abból a bátorságból, amelyet őseink is tanúsítottak. Nem engedhetjük, hogy a múlt emléke halványodjon, és nem engedhetjük, hogy a jövőnket mások írják helyettünk! Mi nemzeti közösségként szabadon akarunk élni szülőföldünkön, szabadon akarunk élni Romániában. Az akarjuk, hogy Románia megmaradjon azon az úton, amelyet az ország 35 évvel ezelőtt választott – Európa, a Nyugat, a jólét, a jobb út felé vezető úton. A jövő előre van! Mi, magyarok, erdélyi és partiumi magyarok, mi, nagyváradi magyarok pedig csakis szabadságunkat, jogainkat megőrizve tudunk boldogulni és gyarapodni erdélyi magyarként Romániában. Most, amikor fejet hajtunk a márciusi ifjak és a szabadságharc hősei előtt, tisztelgünk az emlékük előtt azzal is, hogy újra a történelem jó oldalán állunk. Ahogy az elmúlt két évszázadban mindannyiszor, idén is mindent elkövetünk azért, hogy megőrizzük szabadságunkat!” – nyomatékosította Cseke Attila.

A beszédek után koszorúzás következett. A főhajtáson részt vettek Bihar megye más településéről érkezett magyar önkormányzati vezetők is, díszőrséget álltak huszárok, cserkészek és vitézek. Saját politikai alakulatuk nevében a liberálisok (PNL), a szociáldemokraták (PSD) és az USR-sek is koszorúztak. Ezután gyalogoshuszár- és fáklyásmenet vonult a Fő utcán keresztül a Petőfi-szoborig, ahol szintén lerótták kegyeletüket az ünneplők.