Művészetpártolás az idő sodrásában – 2. rész

Thurzó Zoltán

Nagyváradon szerencsére hosszú évszázadokon keresztül jelen voltak azok a tehetős művészetpártoló mecénások (egyházi méltóságok, nemesek, arisztokraták), akik saját kapcsolati/anyagi lehetőségeiket mozgósítva mindenben támogatták a művészetekkel foglalkozó személyeket, a városban alkotó zeneszerzőket és előadókat. A város művészeti élete ennek hatására – európai viszonylatokban is mérve – nagyon szépen virágzott. Viszont a XVIII. század harmadik negyedétől arrafele (1776) a zenei dokumentumokból az is kimutatható, hogy ezek a személyek szép lassan visszahúzódnak ebből a szerepvállalásukból.

A világ gyorsan változik

A városiasodás vonzásában a demográfiai változások, a polgárosodó világ, a gazdaságnak gyors átalakulása, a lazább értékeket képviselő eszmék terjedése, az államhatalom erősödése, valamint a mindennapokban egyre fokozottabban teret nyerő politizált légkör egyfajta megtorpanásra és visszahúzódásra késztette Nagyváradon a XVIII–XIX. századi társadalmi metamorfózisban résztvevő egyházat, és a benne tevékenykedő mecénásokat is.

A „régi társadalmi berendezkedésben” teljes mértékben az egyház volt a motorja a város kulturális életének, de a kialakuló „új társadalomban” az említett tényezők már rengeteget vontak el az erejéből, hatékonyságából, és ugyanakkor megkérdőjelezték szerepvállalásának fontosságát. Az igazi művészetpártolók idejében a legfőbb mozgatórugó az értéktámogatás, az értékmegőrzés, az értékteremtés, valamint a társadalmi példamutatás volt. A nagyváradi magyar művészetpártoló mecénások morális kötelességüknek is tartották az önzetlen művészetpártolást. Egyfelől példát mutattak a műveltség fontosságát illetően, ugyanakkor a helyi kulturális élet felvirágoztatása, a nemzeti tudat és jelképek megerősítése is céljuk volt. Ők úgy gondolták, hogy egy kulturális-művészeti értékrendszer kialakítása és fenntartása következetes és fáradtságos munka, mert mindez a „befektetésük” az utókor számára majd egymagában az adott kor szellemi magaslatainak az értékmentéseként is értelmezhető lesz.

A zenei dokumentumainkat elemezve az is szembetűnik, hogy a művészeti igények/eredmények szárnyalását egységben tartó gondolkodásnak biztos táptalajt szolgáló állapotok alig pár évtized alatt széttörnek, és nyomon követhetően szerteágazóan fognak változni. Az „új idők” beköszöntével megjelentek azok a személyek is az új társadalmi rétegeken belül, akik ámbár hiányos ismerettel, alázattal és tudással (viszont tehetős anyagi lehetőségekkel) rendelkeztek, ettől függetlenül ugyanúgy fontos szerepet szerettek volna játszani (és voltak akik tudtak is) Nagyvárad zenei kultúrájának alakulásában. Az egyház önzetlen évszázados művészetpártolását részben alapjaiban megbombázta az új feltörekvő politikai érdekekből történő műpártolás, és ennek nagyravágyó képviselőiknek jelenléti hatása a helyi kulturális életben. A „régi” mecénások vállalásai a vegyesen változó tényezőknek hatására odáig vezetett, hogy az addig tapasztalható támogató nyitottság egyfajta bezártsággá alakul át. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan azt is láthatjuk majd az elkövetkezőkben, hogy a művészetek művelőinek emiatt Nagyváradon egy újfajta berendezkedésre kellett átállniuk, amely addig számukra ismeretlen állapot volt: innentől kezdve sokszor saját maguk kellett megteremtsék az anyagi hátteret az elképzeléseiket finanszírozva, és csak akkor működtek a dolgok, ha ezen felül egy személyben foglalkoztak minden más összetevő részlettel is.

Az új, igazából XIX. századi demokratikusnak még nem nagyon nevezhető társadalomban a tulajdon, a vagyon, a politika vált egyre fontosabb szemponttá és fókuszponttá – és nem az addig képviselt/támogatott értékek. Az ilyen társadalmi berendezkedést plutokratikus társadalomnak nevezik, a (csupán) gazdagok által kormányzott társadalomnak. A vezető pozíciókba jutott embereket már nem a műveltségük különítik el egymástól, hanem a gazdasági helyzetük, a politikai szerepvállalásuk. Emiatt az arányok és a célok is felborultak.

Nagyvárad azért szerencsés volt az eddig eltelt évszázadok alatt, mivelhogy sok más városban a művelődési életben résztvevők körül, és az őket támogató-működtető viszonyrendszerek már hamarabb mostohábbak lettek. (Folyt. köv.)