Vindis Andrea: Én mindig itt vagyok itthon

Pikó Stefánia

Vindis Andrea, bár nagyváradi születésű, és városunkat vallja otthonának, körülbelül húsz éve él Kolozsváron, és játszik a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán. Ahogy Török Sándor is kiemelte, érdekes, hogy édesanyja, Csíky Ibolya története épp fordítva alakult: Kolozsváron született, majd Nagyváradon volt színésznő. Andrea gyermekkorát is felelevenítette, elmesélte, hogy gyerekként öccsével sok időt töltöttek a járóbeteg-rendelőintézetben, és a színházban, hiszen az egészségügyben dolgozó édesapja és színész édesanyja is mindketten elég elfoglaltak voltak. A családban sokáig azt hitték, öccse lesz színész, és ő lesz orvos, de ez épp fordítva alakult. Elmesélte azt is, hogy milyen furcsa élmény volt logopédushoz járni 18–20 évesen, miközben mindenki más 4–5 éves volt. Édesanyja nem bátorította különösebben arra, hogy a színészi pályára lépjen, nagyon féltette őt. Számos kedves anekdota, emlék elhangzott Csíky Ibolyáról, többek között az, hogy anyja szemében ő még akkor is kislány volt, amikor csupán néhány évvel ezelőtt a Szigligeti Társulat My Fair Ladyjében játszott főszerepére készült. Az előadás előtt Csíky Ibolya még gyorsan arra intette, hogy köszönje majd meg a fodrásznak, ha elkészül a frizurájával. Az előadás láttán pedig azt mondta a lányának, hogy „hát ezt nem néztem volna ki belőled”. A My Fair Lady előadás kapcsán még elmondta, izgalmas tapasztalat volt a komfortzónájából kilépve egy új csapattal együtt dolgozni, a nagyváradi társulat pedig szeretettel fogadta, megkönnyítve a dolgát. Felmerült a kérdés, hogy Váradra jöjjön, és inkább itt játsszon, de már nehéz volna váltani, hiszen a kolozsvári társulatot, környezetet már megszokta és megszerette. Minden esetre igazi otthonának Nagyváradot tartja: „Én mindig itt vagyok itthon”, fogalmazott.

„A példaképem anyám, tehát az a színész, aki meg meri mutatni az emberi érzelmeit, gyengeségeit, aki közvetlen, és meg merte élni magát öregen is” – fogalmazott Vindis Andrea, amikor Török Sándor arról kérdezte, hogy ki a példaképe. Megtudtuk azt is, hogy Andrea, édesanyjához hasonlóan, izgulós színész, legyen szó kicsi vagy nagy szerepről. Természetesen az évek alatt volt alkalmuk együtt is játszani, tizenegy évvel ezelőtt, a Tiszta ház című előadásban.

Színvonalas koncert

Az est második felében a Soroglya zenekar lépett fel, szatmári, Maros- és küküllőmenti, kalotaszegi, valamint bonchidai népdalokat adva elő. A fellépők: Dallos Levente (hegedű), Dimény Eszter (ének), Bartalis Botond (cimbalom), Vincze Balázs (brácsa), Vincze Zoltán (nagybőgő).

A magyar népdal világa hihetetlenül gazdag, régen az emberek mindent megénekeltek, azt, hogy most szárazság van, és nagyon kell az eső, azt, hogy érik a szőlő, azt, hogy szerelmi bánatosak, hogy a kocsmában micsoda „buli volt”, és a lányok azt is megénekelték, hogyha teherbe estek, és egyedül maradtak a falu szégyeneként. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy a népdalokban elmondott történetek több mint valószínű, hogy mind megtörténtek, nem egyszer, hiszen nem véletlen, hogy évszázadokon át fennmaradtak pusztán szájhagyomány útján. Dimény Eszter és Dallos Levente nagyon szépen szólaltatták meg újra a régmúlt emberek régmúlt történeteit, a zenekar pedig virtuozitással kísérte ezeket. Ülve vigadt a magyar ezúttal, hiszen a járványügyi óvintézkedéseket (mely lassan az év leggyakrabban használt szókapcsolata) be kellett tartani, a távolságot megtartva, fegyelmezetten üldögélve hallgattuk az együttest, melynek tagjai még csak a mosolyunkat sem láthatták a maszkoktól.