2022.12.18. 16:40
Váradon járt a Román Kempo-szövetség elnöke
Forrás: a szerző felvétele
Jósa Attila
Nagyváradon járt a hétvégén a Román Kempo-szövetség elnöke, Amatto Zaharia, ahol részt vett egy megyeközi kempo edzésen, amelyet a nagyváradi 16-os iskola tornatermében rendeztek. Az edzőtáborban ötven sportoló vett részt Máramaros, Temes, Kolozs és Bihar megyéből. Ez volt az első rendezvény, amelyet a Bihar Megyei Kempo-szövetség szervezett. Amatto Zaharia elnök nagyváradi látogatása egybeesett az ország első megyei kempo szövetségének a megalakulásának bejelentésével. A bejelentést a Crișul székhelyén pénteken tartott sajtótájékoztatón tették meg, amelyen Amatto Zaharia és Tulkos Rómeó mellett a Crișul Sportklub igazgatója, Pető Dalma is részt vett. Amatto Zaharia elmondta, Romániában több mint 8000 igazolt sportoló vesz részt kempo versenyeken, a sportág jó úton halad ahhoz, hogy az egyik legnépszerűbb küzdősport legyen a térségben. A kempósok megyei szervezetét Tulkos Rómeó vezeti, a Bihar megyei szövetség három klub összefogásának eredménye. A Nagyváradi Crișul, a King Do Lions és a Belényesi Lupaș Power Gym egyesületei szerepeltek az alapítók között. Tulkos a 2023-as évre vonatkozóan elmondta, hogy jelenleg az áprilisban, Portugáliában megrendezésre kerülő világbajnokságra való felkészülésre összpontosítanak, ahol Carina Mihuțától és Ioana Hanaștól is jó eredményeket várnak.