2024.03.10. 17:26
A pontvadászat harmadik helyére ugrott a Szentandrás
Sz. D.
A Biharszentandrási Crişul első idei hivatalos meccsén idegenben lépett pályára pénteken a Kolozsvári Sănătatea vendégeként a III. Liga 10. csoportjának 16. fordulójában. A szentandrásiak keretéből hiányzott a csapat gólvágója Ioan Hora, valamint a télen a Bihar FC-től érkező Ionuţ Ban, mivel mindkét játékos összegyűjtött négy sárga lapot, így eltiltásban részesültek. A találkozó első félideje izgalommentesen telt, ám a második játékrészben felpörögtek az események, miután a 60. percben a Crişul megszerezte a vezetést Popescu révén (0–1). A kolozsváriakat nem ütötte meg a kapott gól, Benţan találatával azonnal egyenlítettek (1–1). A vendégek negyedórával később újból betaláltak Ntchinda góljával, beállítva ezzel a végeredményt (1–2).
A harmadik helyre ugró Biharszentandrás a következő fordulóban, március 16-án hazai környezetben fogadja a Nagybányai Minaur együttesét. A szombati nap folyamán a Félixfürdői Lotus a Máramarosszigeti VSK otthonából igyekezte elhozni a három pontot. A találkozó gyengén sikerült a Lotus számára, a máramarosszigetiek egy 65. percben szerzett találattal behúzták az összecsapást (0–1), és ezzel megelőzték a Bihar megyeieket a pontvadászatban. A Félixfürdő az utolsó előtti fordulóban a Nagykárolyi Victoria otthonában harcol tovább a felsőházba való kerülésért