Sport

2024.06.19. 16:37

Továbbra is titkolóznak a váradi piros-kékeknél

Jósa Attila 

Bár már napok teltek el, mióta szárnyra kapott a híresztelés, mely szerint a Bihar FC elküldi a szezont veretlenül záró vezetőedzőjét, Florin Farcaşt, a klub illetékesei ezt továbbra sem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták. A héten mindössze egy konkrétumokat nem tartalmazó közleményre futotta a váradi egyesülettől, melyben arról számol be a Bihar FC vezetősége, hogy javában készülnek a másodosztály rajtjára. „Ahogyan azt a nemrég befejeződött szezon utolsó mérkőzésének végén megígértük, mi, az FC Bihar vezetősége – az igazgatótanács és a közgyűlés – a jövő évi stratégia kialakításán dolgozunk. A harmadosztályú szezon elemzésének első fázisa lezárult, és most továbblépünk egy megfelelő szervezeti felépítés összeállításához a következő szintre, amelyet mindannyian szeretnénk a klubunk számára. Ez a lépés azonban hatalmas felelősséget is jelent, ami arra kötelez minket, hogy a lehető legvilágosabban és a legapróbb részletekig átgondoljuk a klub fejlődésének következő szakaszát. Még ha néhány információ jelenleg nem hivatalos úton jut is el önökhöz, mindenkit biztosíthatunk arról, hogy a döntések meghozataláról és a tervek kialakulásáról folyamatosan tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat, ugyanolyan átláthatóan, ahogyan mindig is tettük” – áll a Bihar FC közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában