Labdarúgás

2024.08.29. 08:29

NAC-os focisták kirándultak Felcsútra és Budapestre

A NAC Labdarúgó Egyesületnél immár hagyomány lett, hogy a csapat U15- ös játékosai tanulmányi kiránduláson vesznek részt Felcsúton és Budapesten.

Forrás: NAC LE

BN-összeállítás 

Ebben az évben U13-as gyerekek is csatlakoztak a csoporthoz, így közel húsz focista indult el augusztus utolsó hétvégéjén a kirándulásra. Első állomás Felcsút volt, ahol a Puskás Akadémiával és Puskás Ferenc életútjával ismerkedtek meg a nagyváradi gyerekek. Az Akadémián betekintést nyerhettek az ott lakó utánpótlás korú focisták mindennapjaiba, megismerkedtek a szigorú napirenddel, de a kitűnően felszerelt akadémiai épületekkel is. Az Akadémia megismerése és a Puskás Ferenc pályafutását bemutató kiállítás után a Pancho Aréna öltözőjébe is bemehettek, de a kispadra is kiülhettek. 

Szombat délután az MTK csapatának helyet adó Hidegkuti Nándor Stadion melletti focipályán a BKV Előre – Dunaharaszti MTK Magyar Kupa mérkőzést nézték meg, ami a hazaiak 5–0-ás győzelmével zárult. Több NAC-os gyermek a pálya széléről nézhette a mérkőzést, hiszen a nagyváradi kis focisták labdaszedőként segítették a találkozó lebonyolítását. 

Vasárnap reggel az Országházat nézték meg egy idegenvezető kíséretében, aki csak a nagyváradi gyermekeknek mesélt az Országházról, a magyarok dicső történelméről, a Szent Koronáról, Szent Istvánról és sok-sok érdekes, a múltunkat bemutató történetről, mindezt könnyen érthető és figyelemfelkeltő módon. 

Következő állomás a Puskás Aréna volt. A NAC labdarúgói megtekinthették a VIP-szektort és az úgynevezett Sky Boxokat is. A stadion mindenkit lenyűgözött hatalmas méreteivel, a tetőszerkezet nagyságával, a folyosók, termek felszereltségével. De minden eltörpült a lehetőség mellett, hogy a magyar nemzeti labdarúgó válogatott öltözőjébe is bemehettek. Természetesen mindenki Szoboszlai Dominik helyére szeretett volna ülni, ezt sorban meg is tehették. A gyermekek nemcsak az öltözőt, de minden szomszédos termet is megnézhettek, a regeneráló szobákat, a bemelegítéseknek helyet adó termet, sőt még Marco Rossi kapitány öltözőjét is. Természetesen itt sem maradhatott el a játékoskijárón kifutni a mindent jelentő gyepre, legalábbis annak a szélére. A kispadot itt is lehetett használni. Bizonyára több gyerekben is felmerült, milyen érzés lehet innen, a kispadról, a válogatott tagjaként beszállni a játékba, vagy éppen kezdőként kifutni a telt házas Aréna füvére. 

A Puskás Aréna után a közeli Groupama Arénába látogattak el a gyermekek. A Ferencváros stadionjában a híres Fradi-múzeumot is megnézhették, majd itt is bemehettek az öltözőkbe, a különböző termekbe, vagy éppen a pálya szélére is. A nagyváradi kis focisták, bár fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagabban érkeztek haza vasárnap este. A Nagyváradi AC minden sportolni, focizni szerető 5–14 év közötti gyermeket vár a csapatba. Jelentkezni lehet Opre Csaba vezetőedzőnél a 0741-670-120-as telefonszámon, vagy a NAC Labdarúgó Egyesület közösségi oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában